A szekrény tekintete
NYITOTT KÖNYV
2006 júliusában a Sóshartyánnal szomszédos Nógrádmegyer cigányok által lakott részén egy erősen hívő, templomjáró személy a több évtizeddel korábban vásárolt, diófából készült szekrénye oldalán, annak erezetéből kirajzolódó Krisztus-képre lelt. A hír gyorsan terjedt. Az arra hivatott személy megszentelte a szekrényt az esetleges ártó szellemi jelenlét elleni védelem gyanánt. Az egyik kereskedelmi tévé stábja kivonult a jelenség rögzítésére, és a tulajdonostól kétszázezer forintért megvásárolta a forgatás kizárólagos jogát. A környező településekről megindult a vándorlás. A cigányok túlnyomó többsége látni kívánta Krisztus képét. Sóshartyánból is fölkerekedtek. Az egyik itt élő család az esti órákban érkezett haza a nógrádmegyeri megfigyelésükből. Azonnal felmérték a lakást, nem költözött-e be hozzájuk is valami természetfeletti, de semmit sem találtak. Fölfokozott idegállapotban tértek nyugovóra. Az asszony a reggeli ébredéskor, a fekhelyükkel szemben L alakban elhelyezett szekrénysor feléjük néző oldalán az előző nap megtekintett Krisztust látta kirajzolódni az erezetből. Ez a hír is hamarosan szárnyra kelt a rokonság, majd a telep lakosságán belül. A lakás zarándoklat helyszínévé vált. Az erezet azonban nem mindenki számára bizonyult Krisztus képi megjelenésének. Egyesek Szűz Máriát, mások magát a Sátánt látták benne. Minél többen látták, annál kétségesebb volt, hogy áldást jelent-e a ház számára. Eközben még másik két lakás szekrényén is képpé vált a megszokott erezet. Már azt is nézték, melyik bizonyul erőteljesebbnek. Természetesen mindenki a sajátja mellett kardoskodott, de ettől függetlenül a legtöbb embert a reggel felfedezett vonzotta. Tucatszám készültek a mobiltelefonok felvételei. Akadt, aki csak a küszöbig merészkedett, nem volt hajlandó a lakásba lépni, mert hátha bajt hoz rá a látvány. A fényképeket viszont sorra nézegette. Tízes, húszas, harmincas éveikben járó személyek tömege toporgott már a portán, amikor véleménynyilvánítás és a jelenség fényképezőgéppel történő rögzítése végett fölkerestek.
Az első ház nappaliként használt előteréből – egyazon légtérbe tartozóan – jobbra ágazott el a fentebb említett hálószoba. Az átjáróba esett a nyári szüneten lévő öntöttvas kályha. A fal túlsó oldalán a szekrény födetlen oldala tűnt elő. A helyiségben tízen-tizenöten tartózkodtak. Azonnal ellenőrizték, nem vagyok-e outsider: a szekrényen látnom kellett annak rajzolatát, amiről az odafelé vezető úton meglehetősen bőséges ismerettel láttak el. Nem okozott problémát egyetlen forma fölfedezése sem. Az erezet attól függően, melyik vonala mennyi hangsúlyt kapott, különböző vallási képzeteket szült. Egyesek számára még a „keletkezett” kép tekintete is változtatta irányát, minőségét.
Látásképességem bizonyítását követően a jelenség eredetére, leendő hatására vonatkozó válaszokat vártak tőlem, és közben elmesélték a nógrádmegyeri előzményeket, mintegy belém ültették a kisördögöt: a transzcendensben való hitük vetítődött-e ki, vagy a kétszázezer forint honorárium? Az utóbbiban – operatőri kapcsolataim révén – betölthető közvetítő szerepem miatt lettem az első fölkeresett, vagy a várható magyarázatom elegendő oknak bizonyult? Egyik sem.
Voltak saját magyarázataik, és az asszociációs képzelet fölerősítette látvány létezésében való hit erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy voltak, akik a lakásba nem mertek belépni, valamint az értelmezők sokasága körében megfigyelhető izgalom, a hangsúlyok, a tekintetek beszéde. Nem az volt a kérdés, van-e valami a szekrény oldalán, hanem hogy az ott megjelent micsoda vagy kicsoda. Nem új válaszokat vártak, hanem a fölmerülők közüli választást.
Megfigyelőként nem az érdekelt, hogy Krisztus, Mária vagy a Sátán néz-e vissza a szekrény oldaláról, hanem a jelenlévők asszociációiban mutatkozó eltérés. Az adott pillanatban milyen hatást gyakorol a látvány a személyiségre? Mennyiben kulturális és közösségi képződmény az észlelt jelenség? Tudatosan előhívott képről vagy a cigány-katolikus hitvilág spontán lenyomatáról beszélhetünk? Miképpen működik, válik részévé a helyi társadalom életének?
Ugyan fotózni hívtak, a látottak ürügyén folytatott diskurzus a résztvevők megörökítésére is lehetőséget teremtett. „Szakértői minőségemből” hamarosan sikerült átvedlenem a jelenlévők közül eggyé, aki éppúgy választ keres. A szobában közben egyre inkább a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó előrejelzések, a jelenség jelenésként való értelmezése képezte a párhuzamosan futó párbeszédek tárgyát.
Másnap délelőtt megszenteltették a szekrényt és a lakást a Nógrádmegyerben élő, de a sóshartyáni hitközséget is vezető pappal. A látogatók viszont egyre terhesebbé váltak. Már az előző napi jelenlétem előtt és alatt is nem kevés sár, udvaron elpottyantott kutyaürülék került a szoba padlószőnyegébe. Ott-tartózkodásom idejének egyharmadában a háziasszony lapáttal, seprűvel, felmosóronggyal szaladgált, és igyekezett szőnyegbe száradása előtt eltüntetni a nyomokat. Másfél nap után a vendégek teherré váltak, és a megszentelést követően is nyugtalanító volt a szekrény tekintete. A tulajdonosok úgy érezték, nem áldással, hanem átokkal van dolguk, ezért újságokból kivágott sztárképekkel fedték el a szekrény oldalát. A népvándorlás azonban ezzel nem szűnt meg. A plakátokat újra és újra fel kellett bontani.
Harmadnap délelőttjén az L alakot nyitó és záró szekrény helyet cserélt, és ezzel takarásba került a jelenséget produkáló mindkét oldala. Ekkor tértem vissza harmadszor, ezúttal egy felvidéki fiatalember társaságában a szekrény megtekintése végett. A házigazdák beszámoltak félelmeikről, a behordott rengeteg koszról, nyugalmuk megzavarásáról és helyreállítása érdekében tett lépéseikről. Ettől függetlenül készségesen kifordították a szekrényt, hogy láthatóvá váljon az erezete. Alig pár perccel később, a szoba újdonsült rendjének helyreállítását követően a közeli Ságújfaluból érkezett két cigány származású férfi. Az egyik már az előző nap járt a lakásban, a másik társa beszámolója alapján érkezett, látni szerette volna a jelenséget, Krisztus képmását. A szekrény újra kifordult. Az erezet azonban az első ízben ott jártnak nem akart mást mutatni, mint a fa felületét. Szemében egyetlen előzetes asszociáció képe sem körvonalazódott. Az ismerős vendég és a házigazdák is hosszas magyarázatba kezdtek, ujjaikkal követték le a vonalakat. Nemcsak Krisztus képének megjelenése, hanem magának a képnek a jelenléte is kétségessé vált egy pillanatra. A „látás átadásának” tanúi lehettünk a szlovákiai vendégemmel. Mintegy ötpercnyi érveléssel megvalósult a beavatás, mindkét ságújfalusi látóvá vált, és megszerzett tudása birtokosaként távozott vendéglátóitól.
Negyednapi ottjártamkor rémülten mutatták a házigazdák, hogy hiába forgatták át a szekrényeket, ha kinyitják az ajtaját, ugyanaz az erezet, ugyanaz a figura tekint rájuk a belső oldalról. Szeretnének már megszabadulni tőle. Megpróbálják eladni az egész szekrénysort. Ekkor érkezett meg az egyik vallásgyakorló magyar család középső fia, aki Esztergomban papnak tanult, és a nyári szünetre azt a megbízást kapta, hogy hozzon egy szentelt gyertyát, amelynek égetésével a gonoszt távol tarthatják a jelenséggel sújtott lakástól. Szinte misztikus megszállottsággal lépett a helyiségbe, ami csak fokozódott azáltal, hogy a szekrény belső felén is megtalálható erezetre felhívták a figyelmét. Viselkedése egyértelműen azt sugallta, az ördög vert tanyát a lakásban, és ezt ki kell űzni. Miközben imát mormolt, sámánisztikus révüléseket produkált. Számomra túl teátrális volt ahhoz, hogy őszintének gondoljam.
Alig egy hét alatt helyreállt a rend. A sóshartyáni cigányok keresztény kultúrkörhöz való tartozása még a kereszteletlenek esetében is egyértelműnek bizonyult a fenti eset kapcsán. Mélyen bennük él az a hitvilág, amelynek kulcsfontosságú személyei Krisztus, Mária és a Sátán. Egy szekrényerezet ezt hívta a felszínre, erősítette fel, tette közösségi élménnyé, és annak hitbéli tanúságtételévé, manifesztumává.
Handó Péter: Alvó konfliktusok mezején. Interkulturális kapcsolatok Sóshartyánban. Salgótarján, 2008., 99–103. old.