Andrej Bán: Élet a romokon…
Élet a halál után – az esős évszak közeledtével a kilátások egyre rosszabbak
SZALON-KITEKINTŐ
„Hét napot töltöttem Haitin, miközben a fővároson kívül a nyugati országrészekben található városokat, így Leogane-t és Petit Guave-t is felkerestem – mondja. – Megdöbbentő, milyen különbségek tapasztalhatók ma a vidék és a főváros között. Míg korábban a szegénység elől tömegesen menekültek az emberek a fővárosba, január 12-én ez a folyamat a visszájára fordult. Mivel a földrengés főképp Port-au-Prince-t sújtotta, az azóta eltelt egy hónap során negyedmilliónál több fővárosi menekült vidékre. Bár a falvakban a szegénység is nagyobb, mégis biztonságosabb, mint a düledező romok között élni. Sokan a mezőkön, réteken vertek tanyát, nem merészkednek az épületek közé.”
A Veszélyeztetett Ember PT (OZ Človek v ohrození) a csehországi Člověk v tísni és az ír Concern humanitárius szervezetek közreműködésével a földrengést követő napokban 25 ezer eurót küldött Haitiba.
„A főváros ma tele van a nemzetközi segélyszervezetek munkatársaival – folytatja Bán. – A helyszínen alkalmam nyílt párhuzamot vonni a szigetországban uralkodó, illetve az elmúlt évek más katasztrófa-helyszínein, így Iránban, Pakisztánban és Sri Lankán tapasztalt állapotok között; az alapvető különbség az, hogy Haitiban nem működik az állam. A nemzetközi segélyszervezetek nélkül a túlélők semmilyen segítséget nem kapnának; az élelmiszer-küldemények elosztását amerikai, kanadai és brazil katonák segítik, és a haitiaknak egészségügyi ellátás terén is szinte teljes mértékben a külföldiek segítségére kell támaszkodniuk. Persze ez sem zökkenőmentes: a pozsonyi Szent Erzsébet-kórházból Krčméry professzor vezetésével Port-au-Prince-be küldött tapasztalt orvoscsapat tagjait az USA-ból érkezett orvosok például alig engedték az akut sérültekhez, így a krónikus betegeket vették kezelésbe. Az egészségügyi ellátás viszonylag megoldottnak tekinthető, ám az esős évszak közeledte újabb gondokat vet fel.”
Ezrek hajtják álomra fejüket ma is Port-au-Prince utcáin úgy, hogy nagyobb kövekkel rakják körbe magukat. Erre azért van szükség, hogy az autósok észrevegyék az úttesten fekvő embereket. Ponyvákból, bádoglemezekből, hullámkartonból összetákolt sátortáborok éktelenkednek szerte a fővárosban, míg a trópusi esők el nem mossák őket. Az élet nem állt meg, ezt bizonyítja az is, hogy Leogane római katolikus székesegyházának romjain ugyanúgy miséznek, mint a földrengés előtt.
„A Haitiban töltött hét olyan volt, mint egy rossz álom – mondja Andrej Bán. – Míg számomra adott volt a lehetőség, hogy bármikor magam mögött hagyjam az országot, a katasztrófát túlélőknek erre vajmi kevés az esélyük. A szigetország lakosainak jövője nagyban függ a külföldi segélytől, ám mint arra többen rámutattak, a Haitin élőknek lehetőséget kell adni arra, hogy a jövőben magukról gondoskodjanak. Nem halat, hálót kell adnunk nekik. A polgári társulásunk által összegyűjtött adományból víztartályokat állítottunk fel a fővárosban, bébitápot vásároltunk és osztottunk az alultáplált gyerekeknek, továbbá átmeneti lakóhelyeket állítottunk fel. 2010 márciusának elejétől a szervezet munkatársai hosszú távon mérik fel a további segítség lehetőségeit, terveink között iskolák vagy más, közösségi létesítmények építése szerepel a fővároson kívül eső területeken.” (la)