Lepipálva, avagy kriminális történetek a krimiről

LŐRINCZ ADRIÁN

A kötet a populáris kultúra egy részének feltérképezését felvállaló Parazita könyvek sorozat negyedik részeként jelent meg 2009-ben, a fantasztikus irodalomról, a science fictionról és a cyberpunkról, a krimiolvasásról, valamint a kultikus sci-fi filmekről szóló után. A sorozatszerkesztő H. Nagy Péter szerint e könyvek küldetése az irodalom és filmkultúra peremvidékein elhelyezkedő műfajok történeti, esztétikai összefüggéseinek feltárása, megvitatása.

A Lepipálva című kötet két szerkesztőt jegyez – H. Nagy Péteré mellett Benyovszky Krisztián neve olvasható, aki az Ifikrimik – Változatok a detektívtörténetre a gyermek- és ifjúsági irodalomban című fejezet megírásával szerzőként is hozzájárult a műfaj sajátosságainak kutatásához. A kötetben Bényei Tamás, Varga Bálint, Bánki Éva, Klapcsik Sándor, Dömötör Edit, valamint Virginás Andrea tanulmányai olvashatók – egyebek közt a misztériumról és a játékról, az első magyar krimi utáni nyomozás részleteiről, a meghalni nem tudó bűnről, a detektívregény műfajának lehetőségeiről és határairól, a „klasszikus” krimi múlt és jelen közötti közvetítési lehetőségeiről, valamint a női módra végzett nyomozás jellegzetességeiről. A szerkesztők sommás szavaival élve az olvasó tehát „releváns válaszokat kaphat a krimi tartós jelenlétét és nagyfokú átalakulóképességét firtató kérdésekre”.

A krimi: öröm és gyötrelem

A több mint kétszáz oldalas tanulmánykötet számos izgalmas kérdést vet fel és taglal; érdekes például nyomon követni a bűn genezisét, annak világnézettől, társadalmi-politikai fejlődésétől függő megjelenési formáit. Kiderül, hogy a szocialista irodalmakban a gyilkos és a detektív közötti párharc individualista jellegét a szocialista emberkép determinisztikusabb jellegéhez kellett idomítani, ami azt eredményezte, hogy a bűnügyi regények végül társadalmi regényekké, korrajzokká váltak. Különösen a magyar krimit jellemzi, hogy a bűnösök a múltból lépnek elő (kiváltképp a századelőn, a Monarchia széthullását követően), személyükben a történelem, a „meghalni nem tudó bűn” misztifikálódik.

Egy másik fejezet „nyomozati eredményeként” kiderül, hogy az elmúlt ötven-hatvan évben a krimi a társadalmilag legérzékenyebb zsánerré vált; „hihetetlenül gyorsan válaszol a modern kor problémáira, roppant sokrétű, és nagyon alkalmazkodó” – írja Varga Bálint Nyomozás az első magyar krimi után című tényvázlatában. – „A krimi rengeteget fejlődött, módosult Poe és Borges óta. … A magyar kritikusok java része szerint a krimi még mindig a Morgue utca sarkán áll, és azt igyekszik eldönteni, hogy most akkor értelmes és komoly műfaj legyen-e, vagy csak bohó és alantas szórakoztatás. Itt az ideje a paradigmaváltásnak.”

Hogy miért is szeretjük a krimit, s miért képes a műfaj túlélni a különféle irodalmi trendeket, arra végül Benyovszky Krisztián adja meg a választ a kötet utolsó, ifikrimikről írt részében, mégpedig imigyen: „…a detektívtörténet nem más, mint felnőtteknek szóló mese, mese az emberi ügyesség és a furfang örök győzelméről. A detektívregény alapvetően játék, ugyanazt nyújtja, mint a sakk, a logikus gondolkodás szülte örömöt és gyötrelmet.”

Ezek után aligha maradhat más hátra, mint hogy kellemes gyötrődést kívánjak a Lepipálva című kötet nyomán a krimielmélet szövevényes világába merészkedő kedves olvasónak.