Őszi veretlenségükre büszkék Királyfiakarcsán
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Királyfiakarcsa. Ősszel meneteltek, veretlenül fejezték be az idényt. Tizenegy győzelem és négy döntetlen a mérlegük, hatpontos előnnyel állnak a dunaszerdahelyi területi focibajnokság első osztályának élén. Királyfiakarcsán tehát lépéselőnyben várják a tavaszi folytatást. „Exelnökünk, Gulázsi Attila születésnapján, az utolsó novemberi bajnoki után volt az évzárónk – pillant vissza 2011-re Nagy Milán klubelnök és főszponzor. – Veretlenül végighúztuk az őszi szezont, amit igen nagy dolognak tartok. Ilyenre már régen volt példa a járásban, nálunk meg soha nem fordult elő, mert voltunk már ugyan őszi bajnokok, de veretlenül még egyszer sem végeztünk az élen. Nagy fegyvertény, amit a fiúk végrehajtottak, főleg olyan csapatok társaságában, mint a tárnoki vagy csallóközcsütörtöki együttes. Ellenük mindig nehéz focizni, most jól megoldottuk a feladatot.”
Nagy Milánnak minden őszi bajnoki emlékezetes maradt. „Nagyon tudnak a gyerekek küzdeni, igazi harcosok – jellemzi a helyi tizenegyet. – Rudolf Pavlík edzőnek igen sokat köszönhetünk. Ő úgy felhecceli a csapatot, hogy a szívüket is a pályán hagyják a fiúk. És aminek szintén örülünk: csatárunk, Lelkes Tamás lett megosztva a bajnokság őszi gólkirálya, 14 gólt rúgott.”
Királyfiakarcsán büszkék a csapatra, őszi eredményeire, s mikor visszatekintenek a sikerekre, köszönettel gondolnak a faluvezetésre, amely sok pénzzel segíti a futballt a csallóközi községben. (jmk)



