2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
A kínai Pang, Tung páros győzni tudott egykori olimpiai kudarca helyszínén

Cikk a nyomtatott kiadásból Teljesült a lehetetlen álom

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Torino. Négy évvel ezelőtt a torinói Palavela csarnokban szertefoszlott Pang Csing és Tung Csien olimpiai álma. A kínaiak lemaradtak a dobogóról, s talán maguk sem hitték volna, hogy 2010-ben ötkarikás ezüstérmesként térnek vissza a Palavelába, ahol életük második világbajnoki címét szerzik.

BŐD TITANILLA

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK

A kínai páros első vb-aranyát 2006-ban éppen a csalódást keltő olimpiai 4. hely után nyerte, utána azonban hosszú ideig nem tudott újra fellépni a dobogó legfelső fokára. Talán ezért is adták a 2010-es olimpiai szezonra készített kűrjüknek azt a címet: Lehetetlen álom.

„Amikor fiatalok voltunk, arról álmodtunk, nagy bajnokok leszünk, de ez az álom elérhetetlennek tűnt. Már azzal is egy óriási álmunk teljesült, hogy egyáltalán ilyen magas szinten korcsolyázhatunk” – mondta Tung a torinói műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság páros kűrje után, aranyéremmel a nyakában.

A kínaiak rendkívül sikeres szezont zártak. Februárban Vancouverben a kűrjükre világcsúcsot jelentő pontszámot kaptak, s ennek köszönhetően a második helyen végeztek az olimpián. Az ezüstérem mámorában azt is elárulták, nemcsak a jégen, hanem a jégen kívül is egy párt alkotnak.

Torinóban a vb-n ugyan nem tudták megismételni fantasztikus olimpiai teljesítményüket (Pang leduplázott egy ugrást), ám győzelmükhöz nem férhetett kétség.

A német Aljona Savchenko és Robin Szolkowy a rövidprogram után a 3. helyen állt, a kűrben azonban egy helyet javított. „Csodálatos és felemelő volt korcsolyázni – nyilatkozta Savchenko. – Teljesen egy hullámhosszra kerültünk a közönséggel. Az ember ritkán érzi ennyire az összhangot.”

Savchenkóéknak állva tapsolt a Palavela közönsége, a címvédő Európa-bajnok orosz páros, Juko Kavaguti és Alekszandr Szmirnov bronzérmét azonban sokan értetlenkedve fogadták. Kavaguti két dobott ugrásban is elesett (igaz, az egyik ezek közül négyfordulatos salchow volt), míg a másik orosz pár, Maria Muhortova és Makszim Trankov nagyobb hibák nélkül korcsolyázott, mégis csak a 4. lett. „Nem teljesen értjük ezt. A bírók az egyik párt felpontozzák, a másikat pedig visszafogják” – mondta Trankov még a rövidprogramot követően. A kűr után inkább már nem foglalkozott a bírókkal: „Hosszú volt a szezon, fáradtak vagyunk. Nem voltunk tökéletesek, valószínűleg az apró megingások miatt nem állhattunk fel a dobogóra.”

A műkorcsolya- és jégtánc- vb eredményeit lásd

a 19. oldalon.