A bojkottról
GAZDAG JÓZSEF
Ha a DAC–Rózsahegy (0:0) bajnoki labdarúgó-mérkőzésről a sportrovatban írunk, az még nem jelenti azt, hogy a látottaknak bármi köze lett volna a futballhoz. Akármelyik falusi meccsen nagyobb az iram, és megkockáztatható a kijelentés: magasabb
a színvonal is.
Egyérintős labdakihozatal? Tudatosan felépített támadások? Előzetesen begyakorolt taktikai variációk alkalmazása? Ugyan már. Technikailag alulképzett, motiválatlan játékosok szaladgáltak a pályán, némelyiküknek még a labdavezetés és a koordinált mozgás is gondot jelentett, s úgy tűnt, a bedobáson kívül semmilyen játékelemet nem képesek hibátlanul megvalósítani.
A villanyfényes szerda estén furcsa csönd honolt a szerdahelyi stadionban, a bojkottot hirdető B-közép tribünje üres maradt, így aztán a meccs előtt nem szólt a magyar himnusz, egyszer sem harsant fel a Hajrá, DAC!, s aki ott volt, az sem tapsolt. Szembetűnő statisztikai adat: míg tavaly ötezer feletti volt az átlagnézőszám Dunaszerdahelyen, addig a Rózsahegy elleni 0:0-t csupán 1600-an látták. Tegyük hozzá, a DAC október óta nem nyert bajnokit, mérlege az utóbbi 11 mérkőzésen 0–5–6, gólaránya pedig 5:20, vagyis átlagban 198 percet (!) kellett várniuk DAC-gólra a szurkolóknak.
„Voltak helyzetkezdeményeink” – értékelt a szerdai 0:0 után Kurt Garger. Nyilván elkerülte a figyelmét az a tény, hogy a futballt gólokra játsszák, nem helyzetekre, még kevésbé „helyzetkezdeményekre”. Különben is: miféle ócska maszlag ez? Miért nem arról beszélt a tréner, hogy szerdán a DAC játékosai egyetlen egyszer találták el az ellenfél kapuját, s arra a suta lövésre is a 79. percig kellett várni?
Az Idegen szavak szótára szerint a bojkott a kapcsolatok megszakítását és az egyes árucikkektől való tudatos tartózkodást jelenti. De van egy harmadik jelentése is: a munkavállalás elutasítása. S így már nehéz eldönteni, ki mit bojkottált valójában: a szurkolók a meccset, vagy a játékosok a futballt…