Garamkelecsényi diákdiadal

A hatodik kiírásban a garamkelecsényi focistapalánták elsősége került a krónikába (Varga József felvétele)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Elsőségüket a címvédő Lévai Egyházi Alapiskola alakulatától elszenvedett gólzáporos (0:7) vereségük sem befolyásolta, hiszen legnagyobb vetélytársukat, az ipolyságiakat sikerült két vállra fektetniük. Éppen az egymás elleni összecsapás eredménye döntött a győztes kilétéről.
Megismétlődött a tavalyi forgatókönyv: a gólerős ipolyságiak ugyanis újfent a második helyen zárták a megmérettetést. „Maradéktalanul elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. Hálóőrünket, Belák Lajost csupán hétszer késztették az ellenfelek megadásra, Gajdáč Marek a játék szervezésében, Lóska Márk Csaba pedig a gólgyártásban jeleskedett. Kollektívánk szerezte a legtöbb találatot, kapta a legkevesebb gólt” – értékelte tömören védencei produkcióját Urblík Norbert, az ezüstérmes Ipoly-mentiek edzője. A járási válogatott, melynek mezében a legtöbben, szám szerint hárman a garamtolmácsi diákcsapatból szerepeltek, ezúttal lemaradt a dobogóról. „Az utánpótlás korosztály képviselői küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Az utolsó sípszóig hadakoztak a győzelemért. Véleményem szerint többségük pár év múlva helyet követel magának a felnőttek között is” – vélekedett a látottakról Stanislav Kysel, a Lévai Területi Futballszövetség alelnöke. (áb)



