Björgen mesteri triplája

Marit Björgen az utolsó métereken már ünnepelhetett (TASR/AP-felvétel)
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Megszerezte harmadik aranyérmét Vancouverben Marit Björgen. A kiváló norvég sífutó a 4x5 km-es váltó hajráembereként oroszlánrészt vállalt a győzelemben. Az utolsó váltásnál az északiak még együtt haladtak az olaszokkal, Björgen azonban hatalmas tempóban vágott neki távnak, és nagy előnyt csikart ki, amelyet meg is tartott.
„Bevallom, az ötkarikás játékok előtt nem hittem benne, hogy akár egy aranyat is begyűjtök Vancouverben, most pedig már háromnál tartok. Fantasztikus érzés, az olimpia dobogó tetején állni” – mondta meghatottan Marit Björgen.
A 29 éves sportoló a 2005-ös oberstdorfi világbajnokságon tette le igazán a névjegyét, ahol három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. A korábbi kétszeres összetett Világkupa-győztes az elmúlt két évben nem tudott ott lenni a közvetlen élmezőnyben, csak elvétve nyert Vk-versenyt. Az idei esztendőre azonban eltérő, a korábbiaknál sokkal kevésbé intenzív edzésekkel készülő Björgen Vancouverben immár három elsőségnél tart (klasszikus stílusú sprint, 15 km-es üldözéses verseny, 4x5 km-es váltó), emellett pedig a 10 km-es szabad stílusú versenyen is szerzett már egy bronzot, így ő lesz az olimpia legeredményesebb versenyzője. Ráadásul még egy számban, a 30 km-es tömegrajtos versenyen tovább gyarapíthatja nem mindennapi éremgyűjteményét.
Az összesen hat ötkarikás medállal (3-2-1 megoszlásban) rendelkező Björgen minden idők legsikeresebb norvég női olimpikonja lett, megelőzve az eddig három aranyéremmel rendelkező Sonia Henie-t. Utoljára az 1998-as olimpián volt példa arra, hogy valaki sífutásban három elsőséget szerezzen (akkor Björn Dählie és Larissza Lazutyina triplázott Naganóban). (n, s, sz)



