Sokba kerül a biztonság

A rendőrök is gyakorlatoznak az olimpia előtt (TASR/AP-felvétel)
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Vancouveri érdekességekből szemezgettünk
4500 katona, 6800 rendőr
Nagyságrendileg 900 millió kanadai dollárt (600 millió eurót) költött az olimpia szervezőbizottsága arra, hogy a helyszínre érkezők a lehető legnagyobb biztonságban vehessenek részt az ötkarikás játékokon.
Több ezer rendőr és katona felel a sportolók, a kísérők és a nézők testi épségéért, s a versenyhelyszíneken 900 térfigyelő kamerát szereltek fel. Az intézkedések között helyet kapott a légtér védelme is, így a játékok ideje alatt kizárólag az arra előzetesen engedélyt kapott repülőgépek szállhatnak el a terület felett.
A kanadai The Province napilap hétfői számában azt írta, hogy 4500 katona, 6800 rendőr, valamint ötezer biztonsági őr figyel majd a rendre Vancouverben.
„A maximális védelmet lehetetlen garantálni egy ilyen eseményen, de mindent meg fogunk tenni a résztvevők érdekében” – mondta Ray Mey biztonsági tanácsadó, aki a 2002-es Salt Lake City-i olimpián is ellátta ezt a tisztséget.
2000 doppingteszt
Vancouverben előreláthatólag kétezer doppingtesztet végeznek majd el, ez a téli ötkarikás játékok történetének legnagyobb ellenőrző-programja lesz.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a szervezőbizottság, valamint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által összeállított csapat már a versenyek kezdete előtt megfigyeli az általuk gyanúsnak vélt sportolókat.
A négy évvel ezelőtti, torinói játékokhoz képest 70 százalékkal több mintavételre kerül majd sor, s nemcsak az ellenőrzések száma, de az időzítésük és a sportágak szerinti megoszlásuk is átgondoltabb lesz. „Úgy gondoljuk, hogy értelmesebb, ha például a sílövőket többször kontrolláljuk, mint a curlingeseket” – mondta David Howman, a WADA főtitkára. (mti)



