Érsekújvári elsőség
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Vágsellye/Érsekújvár. Érsekújvári elsőség került a krónikába a dél-szlovákiai diákcsapatok (1998-as születésű gyerekek) vágsellyei teremfoci-tornáján. Az A csoportban négy kollektíva, az ipolyságiak távolmaradása miatt a B csoportban csupán három alakulat küzdött körmérkőzéses rendszerben az elődöntőbe jutást biztosító első két helyért. A legjobb négy között a két második helyezett, az érsekújvári és a dunaszerdahelyi együttes, sikerrel vette a veretlen csoportelelsők alkotta akadályt, és a fináléban találkozott.
A Nyitra-parti tehetségek a Molnár Krisztián vezette csallóköziek legyőzésével megérdemelten végeztek az élen. „Erényünk a kiegyensúlyozottság. Természetesen meghatározó egyéniségeink is vannak. Hálóőrünk, Patrik Ludaš érdemelte ki a legjobb kapusnak odaítélt különdíjat. Hét gólunkból Pasztorek József négyet szerzett. Javunkra vált, hogy a csapat tagjainak zöme a bajnokságban a II. ligában játszó 1997-es korosztály mezét viseli. Sokat nyomott a latban az a tény is, hogy a téli hónapokban a sportcsarnokban edzünk“ – értékelte védencei teljesítményét a győztesek trénere, Adamovics Tamás, aki egyben az V. ligás szímői felnőttcsapat játékosedzője. Az 5–7. helyezésről egyébként három kollektíva körmérkőzéses minitornája döntött. (ái)



