Erősítés, ha együtt maradnak

Második helyen végeztek a dunaszerdahelyi (Robi Sport felirat a mezen) focistapalánták (Somogyi Tibor felvétele)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Hontfüzesgyarmat. Tizennyolcas kerettel készülnek a tavaszi idényre a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában szereplő hontfüzesgyarmatiak. „Hetente egyszer a lévai sportcsarnokban gyakorolunk, három alkalommal pedig a természetben, elsősorban dombos terepen futnak a fiúk. Előkészületi mérkőzések is sorra kerülnek – nyilatkozta Pilinský Károly edző, aki egyben a község polgármestere is. A csapat a nyolcadik helyről várja a folytatást. Ősszel a játékosok felemás formát mutattak, s a hazai bajnokik során csupán a döntetlenre futotta erejükből a naszvadiak, a nagysallóiak, a szimőiek és a bánkesziek ellen. „Jól játszunk, sokat lövünk kapura, csak a hatékonysággal akad gond. Sokszor mi vagyunk a jobb csapat, az ellenfél meg a nyertes – sopánkodott az edző. – Nálunk már hagyomány, hogy elvből nem igazolunk idegen játékost. Számunkra a legnagyobb erősítést mindig az jelenti, hogy sikerül együtt tartani az előző szezonbeli együttest, így sosem kell teljesen elölről kezdeni a csapatépítést.” Tavasszal Kacsmárik Gábor és Juhász Gábor személyében két tizenhét éves ifista is bizonyítási lehetőséget kap a csapatban. Pilinsky edzőnek pedig az a vágya, hogy védencei minél több gólt rúgjanak, és valamennyi hazai meccsükön begyűjtsék a három pontot. (áb)



