Egyedülálló a járásban a BÖSZIA

Az ifjúsági verseny résztvevői (Képarchívum)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Tíz évvel ezelőtt Bögi Ferenc klubelnök és Fogas Pál indította útjára a versenysorozatot. Idén is ők ketten hozták össze a 10. BÖSZIA-t.
Évente újítanak
„Eljött közénk Csaplár László, a járási asztalitenisz-szövetség elnöke is, aki megerősítette, hogy a Dunaszerdahelyi járásban a mi meghívásos versenyünk az egyedüli, amelyet tíz éven át folyamatosan megrendeztek – újságolja Bögi Ferenc főszervező. – Minden évben valami plusszal rukkolunk elő. Idén az volt az újdonság, hogy a párosok versenyében azok kerültek a főtáblára, akik az egyéniben kiestek a csoportmérkőzések után, vagy később búcsúztak. Még az is indulhatott, aki a negyeddöntőben kapott ki. Már nem fordulhatott elő, hogy az egyéni elődöntősökre az éremcsaták előtt még a páros csatározások hajrája várjon. Ezzel viszont azt is elértük, hogy a kiesés után még egy esélyt kaptak a versenyzők.”
Két nap, öt kategória
A BÖSZIA minden évben két napig tart. Az első napon 12 csapat 23 játékosa állt asztalhoz. A felnőttek egyéniben és párosban csatáztak az elsőségért. Egyéniben a balonyi Csiba Imre, párosban a Fekete Péter (Bögellő, dunaszerdahelyi lakos), Darnay Zoltán (Balony) duó győzött. A legjobb bögellőinek járó vándorserleget egy évre id. Ollári József vitte haza.
Másnap a 18 évnél fiatalabb bögellőiek szerepeltek, összesen 13-an. „Először mindenki mindenkivel játszott egy szettet, majd a korosztályok szerint három kategóriában folytak a küzdelmek, s végül csoportjában Bors Alex, Bögi Ágota és Bögi Fecó lett az első – folytatta Bögi Ferenc. – A fiataloknál elsősorban a részvétel volt a fontos, akadtak köztük teljesen kezdők is, akiknek a verseny előtt gyors szabályismertetést tartottunk. A mezőnyt többnyire a helyi diákfocicsapat tagjai alkották, egészen jól forgatták az ütőt.”
Bögellő a Dunaszerdahelyi járás 350 lelket számláló települése. Kilenc éve indít csapatot a járási bajnokságban. „Együttesünket szinte rendre helybeliek alkotják, legjobb versenyzőnk, Fekete Péter azonban dunaszerdahelyi. Két hatvan éven felüli is akad sorainkban, Fekete Péter és id. Ollári József – beszélt önmagukról a klubelnök. – A mostani pontvadászatban eddig nem sikerült győznünk, de lesz még lehetőség a javításra. Egyébként az elmúlt tíz évben a legtöbbször elkerültük az utolsó helyet” – fejezte be a 10. BÖSZIA házigazdája. (jmk)



