Vive la France, allez les champions!

BŐD TITANILLA

A kontinenstorna elődöntőit és döntőjét mi sem hagytuk ki.

Bírók

A horvát–lengyel elődöntő első félideje egészen káprázatos kézilabdát hoz. A kapusok önkívületben védenek, a Wiener Stadthalle közönsége extázisban üvölt, a műsorközlő is szinte transzban ordítja a mikrofonba, hogy „Góóóól, Polskaaa!” vagy „Góóóól, Hrvatskaaa!”. A második félidőben viszont oda az élmény: kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a lengyelek itt nem nyerhetnek. Ami az egyik oldalon belemenés, az a másik oldalon mindig hetes, a norvég játékvezetők néha egészen nevetséges dolgok miatt rendelik vissza a játékot, a csúcs pedig az, amikor lengyel labdaszerzés után a lengyel szövetségi kapitány, Bogdan Wenta kap sárga lapot. Bezzeg a horvát Lino Cervar csinálhat akármit az oldalvonal mellett, senkit nem zavar, legkevésbé a bírókat. „Tudom, hogy gyors a játék, és tudom, hogy a bíróknak nehéz követni. De jó lenne, ha az esélyek egyenlőek lennének” – panaszolja Wenta a meccs után.

Vesztesek

Az izlandiaknak könnyebb megemészteni az elődöntőbeli vereséget: a világ- és olimpiai bajnok franciáktól simán kapnak ki. A bronzmeccsre össze is szedik magukat, s bár Szmal a második félidőben egészen elképesztő dolgokat művel a lengyel kapuban, az első játékrészben szerzett izlandi előny elég a harmadik helyhez. A lengyel kapitány viszont még a bronzmeccs után is az előző napi igazságtalanság miatt kesereg, lengyelül és németül is felolvassa hosszú közleményét, szavaiból nyelvtudás nélkül is érezhető a csalódottság.

Az izlandiak Szmalt dicsérik („ilyen kapusteljesítményt még nem láttunk”), de a lengyeleket ez nem vigasztalja: Szmal All Star-csapatbeli helyét szívesen elcserélték volna egy bronzéremre.

Szurkolók

A drukkerek közben már a döntőre hangolnak, vibrál a levegő a sportcsarnokban, tízezren várják izgatottan, lesz-e horvát revans. Balicék tavaly hazai pályán kaptak ki a vb-döntőben a franciáktól, lenne tehát miért visszavágniuk, a meccs első öt percében viszont nagyon idegesek. Az oldalvonalon túlra szálló passzok után a szurkolók csak fogják a fejüket, de ahogy magára talál a horvát válogatott, a közönség is tűzbe jön. Francia drukker alig van, csak egy háromszáz fős kis csoport lengeti bőszen a francia zászlót, de hangjukat elnyomja a horvát orkán – ekkor még senki sem sejti, hogy a meccs végén ők háromszázan énekelhetik boldogan a Marseillaise-t, a horvátok pedig majd döbbent csendben állnak. „Sok szurkolónk az utolsó pénzét adta azért, hogy itt lehessen és szurkolhasson nekünk. Hálásak vagyunk nekik. Nem akartunk csalódást okozni” – mondja a meccs után a hétgólos Vedran Zrnic, a horvátok legeredményesebbje.

Bajnokok

A franciáknak elég az ellenfél legkisebb megingása. A 25 percen át kiválóan kézilabdázó horvátok a félidő vége előtt kétgólos vezetést engednek ki a kezükből, s a második játékrész elején is alszanak, Duvnjak góljára az olimpiai bajnok együttes öt találattal válaszol, s a franciákat az sem hozza ki a sodrukból, hogy Karabatic (született 1984. április 11-én, Nisben, Szerbiában, apja horvát, anyja szerb, válogatott meze francia) minden megmozdulására fülsiketítő füttyszó a reakció. Balic ugyan egyszer még felhozza a horvátokat, de 18:19 után a franciák ismét vágnak zsinórban hármat. „Nehéz és színvonalas torna volt – nyilatkozza elégedetten a 25:21-es francia győzelmet követően a kékek sikerkapitánya, Claude Onesta. – Az Eb elején voltak gyengébb meccseink, de a mi csapatunk jól bírta erővel a kéthetes igénybevételt. Az ellenfeleink egyre fáradtak, mi pedig nem.”

Thierry Omeyer, a bajnok kapusa ugrál örömében: „Ez egészen őrületes, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok vagyunk, ez még korábban senkinek sem sikerült, örökre beírtuk magunkat a történelembe!”

Kapustársa, a sok lehetőséget nem kapó Karaboué az eredményhirdetésre egy üveg pezsgőt is kerít, jut belőle a felsorakozott államférfiakra és nagykövetasszonyokra is. A franciákra mégsem szól rá senki – a bajnokoknak elvégre mindent szabad.