Jagnešák célja a döntőbe jutás

Milan Jagnešák: „Drága sport a miénk” (SITA-felvétel)
SZABÓ ZOLTÁN
Korábban súlyemelőként versenyzett, miért határozta el magát a sportágváltásra?
Sorozatos sérülések miatt hagytam abba a tárcsák emelését, de továbbra is rendszeresen mozogni akartam. Nagyon kedveltem a téli sportokat, és tizenkét évvel ezelőtt, közel a harminchoz átnyergeltem a bobra. Így utólag nézve kiváló döntést hoztam, bár elsősorban a kezdetek rengeteg nehézséggel jártak, hiszen nem voltak szlovákiai elődeim. Mindent a saját bőrömön kellett kitapasztalnom, szerencsére a sorozatos kudarcok sem szegték a kedvemet. Drága sport a miénk, költségeink nagy részét saját magunk álljuk…
Harmadik olimpiájára készül. Miként emlékszik a korábbi ötkarikás játékokra?
Salt Lake Cityben főleg tapasztalatszerzés céljából és a sportág meghonosításának a jutalmaként utazhattunk ki. Róbert Kresťankóval mi is átéltük, hogy a tandíjat meg kell fizetnünk: csúnyán felborultunk a pálya utolsó szakaszán és fejjel lefelé értünk célba. Négy évvel később Torinóban már valamivel jobban ment, igaz, a duók között a mezőny vége felé zártunk, de a négyesek között a huszadik helyen futottunk be.
Csak január közepén vált bizonyossá, hogy ismét két egység képviselheti Szlovákiát. Nem izgult emiatt?
Egyáltalán nem, mert gyakorlatilag már december közepén nyilvánvalóvá vált, hogy a kettesünk és a négyesünk is ott lesz Vancouverben. Mindössze a nemzetközi szövetség hivatalos jóváhagyására vártunk, ami inkább már csupán formaságnak számított.
Torinóhoz képest gyökeresen megváltozott a csapat összetétele.
Robo Kresťankóval, aki ezúttal tartalékként utazik, mindössze ketten maradtunk hírmondónak. Örülök, hogy sikerült rábeszélnem Martin Tešovič korábbi súlyemelő világbajnokot és az egykori négyszázas futót, Marcel Lopuchovskýt a sportágváltásra. Biztosra veszem, hogy velük jelentősen erősödtünk. Remélem, hogy a régebben cseh színekben versenyző Petr Nárovec indulását engedélyezi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Kik alkotják az egységeket?
Kettesben Marcel Lopuchovský lesz a fékezőm, remélem, rutinos kormányosként simán veszem a kanyarokat. Négyesben kettőnkön kívül Martin Tešovič és Petr Nárovec alkotja a csapatot.
Milyen elvárásokkal utaznak Vancouverbe?
Elsődleges célunk a döntőbe jutás. A konkrét helyezésekkel nem foglalkozunk, ki akarjuk hozni magunkból a maximumot. Azt szeretnénk, ha mind a négy futamban rajthoz állhatnánk.



