Elbúcsúzott az őrült kapus

Higuita védjegye: a skorpiórúgás (ČTK/AP-felvételek)
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Higuita januári búcsúmeccsén egykori csapatának, az Atletico Nacionalnak a mezében lépett pályára a kolumbiai All Stars-válogatott ellen, amelyben helyet kapott Carlos Valderrama és Faustino Asprilla is.
A nagyszerű kapus
A 43 éves kapus utolsó mérkőzéséről sem hiányozhatott a híres skorpiórúgás, amelyet először 1995-ben, egy Anglia elleni barátságos meccsen mutatott be: a kapuja felé tartó labdát előrevetődve, sarokkal rúgta vissza a mezőnybe. Higuita neve egy csapásra világszerte ismert lett, a mozdulat egy brit tévécsatornánál bekerült „minden idők 100 legemlékezetesebb sportpillanata” közé. Később a kolumbiai kapus egy interjúban elismerte, szeretett volna bevonulni a futballtörténelembe, de felesleges kockázatot nem vállalt: „A skorpiórúgást már be akartam mutatni egy ideje, lehetőleg egy igazán fontos meccsen. Az angolok ellen azért mertem megpróbálkozni vele, mert láttam, hogy a partjelző már felemelte a zászlóját, így akkor sem lett volna érvényes a gól, ha véletlenül nem találom el a labdát.”
A felelőtlen kapus
Öt évvel korábban nem volt még ilyen megfontolt: a kolumbiai válogatott az 1990-es világbajnokságon Higuita hibája miatt esett ki. A kapus mindig is szeretett távol a kapujától cselezgetni (kiskorában csapata legjobb góllövője volt, csak a véletlen sodorta a kapuba, s kapusként is sok gólt szerzett), de a Kamerun elleni negyeddöntőben Roger Millával szemben nem jött össze a csel – a csatár megszerezte a labdát, és senkitől sem zavartatva továbbjutást érő gólt lőtt az üres kapuba. „Már az fantasztikus dolognak számított, hogy ott voltunk a világbajnokságon. Az a csodálatos a futballban, hogy az ember boldogan emlékezhet a kevésbé szerencsés pillanatokra is” – nyilatkozta Higuita majdnem húsz évvel az ominózus meccs után a goal.com-nak, de hozzátette: „Ha most hirtelen minden gólt felidéznék, amit pályafutásom során kaptam, nem tudnék éjjel aludni.”
A drogbáró barátja
Az „El Loco” (Bolond) becenévre hallgató kapus karrierjének legszomorúbb pillanatai azonban nem a potyagólok voltak. A tény, hogy a kábítószer-kereskedelemről hírhedt Medellín városában született, meghatározta az életét. Az egyik drogbáróhoz, Pablo Escobarhoz különösen jó barátság fűzte. „Escobar olyan volt, mintha Higuita apja lenne – mondta egy helyi újságíró. – Mindent megtett érte, mindent megadott neki. Higuita szinte mindent Escobartól kapott: házakat, autókat, utazásokat... Sokkal többre vihette volna, ha nem áll olyan közel hozzá.”
Higuita szerint azonban nem a kétes kapcsolatai miatt nem sikerült befutnia Európában: „Egy ideig a Real Valladolid játékosa voltam, s az Atletico Madrid is érdeklődött irántam, de nem jött létre az átigazolás, én pedig hazamentem. Az európai futball túl gyakorlatias, az eredmény a legfontosabb, senki nem fogadott volna egy olyan kapusra, amilyen én vagyok.”
A közvetítő
Dél-Amerikában elnézték a kilengéseit, pedig még börtönben is ült. 1993-ban közvetítőként működött közre egy drogbáró kislányának kiszabadításánál: ő adta át a váltságdíjat Pablo Escobarnak, aki aztán szabadon engedte a 11 éves gyereket. Higuita szolgálataiért 64 000 dollár jutalmat kapott a lány apjától, ezzel törvényt sértett, hiszen hasznot húzott egy emberrablásból. „Fogalmam sincs a jogról, én csak egy futballista vagyok. Csak segíteni akartam a kislányon és az apján” – magyarázta. Szavai nem hatották meg az ügyészt, Higuita hét hónapra börtönbe került, ráadásul az eset miatt lemaradt az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságról is. Mégsem kesergett. „Életem legszebb pillanatait a börtönben éltem át. Egészen különleges lojalitásra leltem ott – az úgynevezett bűnözők, az úgynevezett drogkereskedők, az úgynevezett terroristák között. Megismertem a lelküket, s mondhatom, nemes lélek az” – nyilatkozta szabadlábra kerülése után a Sports Illustratednek.
A bűnös lélek
Nem az emberrablásos ügy volt Higuita egyetlen botránya – tíz évvel később kokainfogyasztáson kapták. „Nem vagyok tökéletes, gyarló és bűnös lélek vagyok – mondta a búcsúmérkőzése után tartott beszédében. – Remélem, békében fogunk élni, bátran egymás szemébe nézhetünk, kezet rázhatunk és megölelhetjük egymást, s remélem, a túszok hazatérhetnek. Erre kérem az ország vezetőit és a fegyveres erőket.” (bt)



