„Jövőre ki kell jutnunk a világbajnokságra!”
BŐD TITANILLA
A férfi kézilabda-válogatott zsinórban másodszor végzett a harmadik helyen az Év sportolója-szavazás csapatversenyében.
Nagyon sokat jelent számunkra ez az elismerés, mert azt mutatja, jó úton haladunk. A csapat összeállt, néhány dolgon még persze javítani kell, de a helyes irányba tartunk. Nem kis dolog ilyen erős mezőnyben kétszer egymás után a harmadik helyen végezni, örülünk is neki. Tudjuk, ezzel csak nő a felelősségünk, hogy a jövőben is folyamatosan bizonyítsunk, és jó eredményeket érjünk el.
Gyakran gondol a horvátországi vb-re?
Az ember vissza-visszatekint, de a vb már mögöttünk van, abból nem lehet élni. Le kell vonni a tanulságokat, megtartani azt, ami jól ment, elhagyni a negatívumokat, és előretekinteni.
Melyik volt az ön számára 2009 legemlékezetesebb pillanata?
Természetesen a világbajnokság, azon is a románok elleni mérkőzés, amelyen kiharcoltuk a továbbjutást a csoportból. Az a meccs feledhetetlen élmény. Amiatt nem vagyok szomorú, hogy nem jutottunk ki az Eb-re, mert a mi szempontunkból a világbajnoki részvétel sokkal fontosabb. Jövőre ki kell jutnunk a világbajnokságra.
Milyen út vezet odáig?
Komoly felkészülés vár ránk januárban, 2-án kora reggel repülünk Stockholmba, ahol egy nagyon erős tornán veszünk részt, a svédekkel, a norvégokkal és az egyiptomiakkal együtt. Aztán január 8. és 10. között mi rendezünk itthon egy tornát, amelyen Egyiptom, Ukrajna és Görögország szerepel. A játékosok ezt követően néhány napra pihenőt kapnak, majd január 15. és 17. között vár ránk a szintén hazai rendezésű világbajnoki előselejtező-csoport, amelyben Bulgária és Izrael lesz az ellenfelünk. Nem egészen három hét alatt nyolc kemény meccset játszunk le, reméljük, hogy továbbjutunk, és ott leszünk a vb-részvételért játszott júniusi rájátszásban.
Az ünnepek alatt is gondol a kézilabdára?
De még mennyire! Az embernek csak azon jár az esze, hogy januárban fontos meccsek lesznek. A szilvesztert idén nem nagyon tudjuk kiélvezni, mert már elsején találkozik a válogatott, de ilyen a sportolók élete. Nekünk az az igazi ünnep, ha jó eredményt érünk el.



