Egyedülálló tekemaraton zajlott Galántán

Közel 42 órán át tekéztek (kolky-galanta.sk-felvétel)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Galánta. A maga nemében páratlan tekemaraton zajlott a minap a mátyusföldi városban. Sem időtartama, sem az indulók száma tekintetében nincs még egy ilyen rendezvény a világon. „Utánanéztem, és valóban egyedülálló a maratonunk, amely idén már olajozottan ment. Semmilyen fennakadás nem történt, pedig az előző három alkalommal mindig valami váratlanul ért bennünket. A negyedik már zavarmentes volt – újságolta lapunknak Jozef Butko főszervező, a galántai klub elnöke. – Öten, akik mindvégig talpon voltunk, már csak nagy erőfeszítések árán bírtuk ki a végéig, de sikerült. Újra csúcsokat javított a tekemaraton.”
Legelőször is a részvételben, hiszen 184 versenyzőt jegyeztek be a névsorba. Mindegyikük 120 dobást teljesített, függetlenül attól, hogy igazolt versenyző vagy csak hobbiból tekézik. Először indultak látáskárosultak. Összesen huszonnégy csapatot képviseltek a résztvevők, három országból (Csehország, Magyarország, Szlovákia). Összteljesítményük (érvényes dobások száma) 22 080 fa, ami a részvétel után a második megdöntött szlovák csúcs. A harmadik pedig nem más, mint a tekemaraton hossza: 41 óra 50 perc 54 másodperc. És abban is rekord született, hogy összesen 90 634 bábut taroltak le.
Érdekesség, hogy hatvan olyan tekéző szerepelt, akik közül ketten vagy hárman rokoni kapcsolatban állnak egymással. Néhány dél-szlovákiait kiragadtunk a hosszú listáról: id. Szalay László, ifj. Szalay László (Galánta), Vlahy Éva, Csicsay Mária (Nagymagyar), Varga Mária, Varga Krisztina (Nagymagyar), id. Tóth Richárd, ifj. Tóth Richárd (Vágsellye), Magyarics László, Magyarics Andor (Diószeg).
Galántán már előre tekintenek. Jövőre még nagyobb fába vágják a fejszéjüket: megpróbálnak bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe. „Mivel hosszadalmas folyamatról van szó, már januárban elkezdjük a kapcsolatteremtést, hogy egy év múlva ilyenkor a szlovák csúcsok a világrekordok közé is bekerülhessenek” – mondta zárásként Jozef Butko. (jmk)



