A komáromiak kupaelsősége

Évek óta a hazai kajakosok példaképei, a komáromi Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik és Tarr György (TASR-felvétel)
J. MÉSZÁROS KÁROLY
Vlček Erik zsinórban hatodszor lett az ország legjobb kajakosa. Eddig általában négyesbeli komáromi társai végeztek mögötte.
Párkányiból duklás
Most váratlanul Gelle Péter bukkant fel a második helyen. „Eddig egyesben és kettesben indultam, abból igyekeztem profitálni – mondta a párkányi származású, de a trencséni Dukla hajóit erősítő kajakos. – Nagyon örülök annak, hogy ilyen rangos helyen végeztem az ankéton. A K1-re és K2-re összpontosítok, utóbbiban a vágsellyei származású Tomáš Martinekkel indultam.” Ez az egység idén 500 méteren nyolcadik volt a brandenburgi Eb-n és tizedik lett a dartmouth-i vb-n. „Sajnos, az ötszáz métert törölték a műsorból, ezért jövőre váltanunk kell. Vagy ezren, vagy kétszázon próbálkozunk majd” – tette hozzá Gelle.
Sokan indultak, nyertek
Sokáig fenték a fogukat az elsőségre a komáromiak. Idén elhódították a Szlovák Kupát. „Nagyon örülünk ennek a diadalnak – jegyezte meg mosolyogva Soós Tibor, a komáromiak klubelnöke. – Azelőtt sokszor voltunk kupagyőztesek, de hat-hét évig nem akart összejönni. Tavaly csak alig vertük meg a somorjaiakat, még szerencse is kellett a második helyhez. Rengeteg a gyerek klubunkban. Nincs sok jó versenyzőnk, de nagyon sokan jártak a versenyekre, és ez döntött a javunkra, így gyűltek össze a pontjaink. Tehetség is van az utánpótláskorúak között, és nincsenek kevesen. Lesz, lehet tehát utóda a mai kajanégyesünk tagjainak. Végeredményben azonban tizennyolc-húszéves korban dől el, hogy képesek-e igazából feltörni.”
Többre is vihették volna
Jobban, akár a második helyen is végezhettek volna a somorjaiak. „Számunkra ez a hely sokat jelent, mert jobban támogatott és megfelelőbb körülmények között tevékenykedő klubokat sikerült megelőzni. És alig maradtunk le a második helyről – értékelt Orosz Csaba, a somorjai kenus szakág vezetője. – Ha több versenyen elindulnak nyerő versenyzőink, akkor még jobban végezhettünk volna. Idei bajnoki címeink száma nem tükröződik ebben a sorozatban. Számunkra a bajnoki szereplés a fontos, és 2009-ben több aranyérmet szereztünk az egyes korosztályokban. A kupában egyetlen elsőség jutott nekünk: fiam, Tibor a 13 éves kenusok között győzött, idén majdnem minden versenyét megnyerte.”
Tóth Imre, a somorjaiak klubelnöke még egy adalékkal szolgált a szereplésükhöz: „Harmadik helyünk annak is a következménye, hogy a klub olyan magas szinten teljesít, hogy néhány versenyzőnkre más klubok is kivetették a hálójukat. Megpróbálják ezt meglovagolni, s ezért kiszemeltjeik, a mi kajakosaink-kenusaink nem tudtak valamennyi versenyen részt venni.”
Jakubíknak megérte váltani
Különdíjat kapott az egységek között a negyediknek rangsorolt Boris Viszlay, Andrej Divinec, Jakubík Gábor, Martin Jankovec válogatott kajaknégyes, amely a poznani U23-as Eb-n bronzérmet szerzett 500 méteren. „Megérte beülni ebbe a hajóba – mondta határozottan Jakubík Gábor, aki idén még somorjai színekben versenyzett, de már a pozsonyi ŠKP kajakosa. – Nem vártuk, hogy lesz érem. Igaz, hogy csak pár héttel előtte kezdünk együtt edzeni. Összesen háromszor gyakoroltunk. De az érem az érem, ha olimpiai távon, ha nem olimpiai távon szerezzük, mindig megvan az értéke. Ezer méteren nem jött össze, ötszázon sikerült. Ez életem eddigi legjobb eredménye.”



