Újra a kontrák dönthetnek

Fellélegzett a Napoli középpályása, amikor megtudta, hogy játszhat a szlovénok ellen (SITA-felvétel)
SZABÓ ZOLTÁN
Rázós meccsnek tűnik a szlovénok elleni, hiszen úgy tartják, hogy az utolsó lépés a legnehezebb.
Az eddigi világbajnoki selejtezők sem voltak könnyűek, de ez a meccs valóban rendkívül nehéznek tűnik. Mert ellenfelünk is ott akar lenni a vb-n. Szombaton megkoronázhatjuk eddigi bravúros teljesítményünket, ezért nagyon elszántan készülünk a téglamezei találkozóra.
Sokáig kétséges volt, hogy a Csehország ellen kapott sárga lapok és a kiállítás miatt egy vagy két mérkőzésre szóló eltiltást kap-e. Fellélegzett, miután a FIFA döntése alapján csak az Észak-Írországgal vívott világbajnoki selejtezőt kellett kihagynia?
Az nem kifejezés, alaposan megkönnyebbültem. Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha csak a lelátóról nézhettem volna a sorsdöntőnek ígérkező összecsapást. A belfasti találkozó alatt a televízió előtt jóval idegesebb voltam, mint a pályán szoktam lenni. Még jó, hogy a srácok hozták a meccset.
Hološkót, de főleg a selejtezőkön fontos gólokat szerző Šestákot nehéz lesz pótolni.
Velük biztosan könnyebb lenne, ám ezúttal nélkülük kell boldogulnunk. Kiegyensúlyozott kerettel rendelkezünk, meggyőződésem, hogy akik helyettük lehetőséget kapnak, kiadják magukból a maximumot.
A szlovénok közül kikre kell majd a legjobban ügyelni?
Egyértelműen a Novakovic, Dedic csatárduó jelenti kapunkra a legnagyobb veszélyt. Ezt tapasztalhattuk a szlovéniai selejtezőn is, ahol egyetlen vereségünket szenvedtük el. Rajtuk kívül Handanovic, az Udinese kiváló kapusa is a kulcsemberek közé tartozik. Egyébként Novakovic jelenleg sérüléssel bajlódik, de mi nem egyének, hanem az egész csapat ellen készülünk.
Milyen mérkőzésre számít?
Az óriási tét miatt nem hiszem, hogy szép focit hozna a rangadó. Küzdelmes kilencven percre és nagy taktikai csatára van kilátás. Szerintem mindkét csapat a biztonságos védekezésből indul ki.
Mi dönthet a szlovák válogatott javára?
Eddig is főleg gyors kontrák után voltunk eredményesek, most is ebben bízom.
Három lehetősége is van a válogatottnak, hogy kijusson a vb-re: ha nem sikerül most, ott van még a lengyelországi meccs vagy esetleg a pótselejtező.
Ki kell használnunk az első esélyt. Mellettünk szól, hogy hazai környezetben játszunk. Telt ház előtt mindenképpen győzni akarunk, bár a döntetlen is elég az üdvösséghez. Parádés lenne a meccs után fantasztikus szurkolóinkkal együtt ünnepelni a dél-afrikai repülőjegyet.



