Több gólt rúgna a középpályás

Horváth Viktória (A szerző felvétele)
SUSLA BÉLA
Mindez úgy másfél évvel ezelőtt történt, a nagymagyari lányok téli felkészülése során. Azóta Viki aktívan játszik, eredményesen szerepel a csapatban – és ezzal együtt a bajnokságban is.
Megtetszett neki a poszt
A Szenci Magyar Tanítási Nyelvű Vállalkozói Szakközépiskola volt másodikos tanulója az FK Zlaté Klasy együttesében a középpályás sor oszlopos tagja. Rögvest az indulásnál megtetszett neki ez a poszt. Igaz, hogy nagyon sokat kell dolgoznia a meccseken, de úgy véli, a kondíciójával nincsenek komolyabb gondok.
„Az edzéseken mindent beleadok, hogy alaposan felkészüljek az összecsapásokra, a bajnoki találkozókra. Igazából szerintem csakis így van értelme az egésznek. S nem csupán a sportban van ez így, hanem az élet valamennyi területén. Ha eredményt akar elérni az ember, akkor becsületesen kell készülnie a megpróbáltatásokra” – fontolgat Viki.
Kíváncsiak rájuk
a szurkolók
A heti kétszeri – hétfői és csütörtöki – edzésen kívül egyénileg is szokott erősíteni. A másfél-kétórás tréningeken egyrészt a kondit fejlesztik, másrészt viszont sokat tökéletesítik a labdával való munkát is. A bajnoki meccseket a hétvégén játszották. Idegenben kevesebb néző, hazai pályán viszont elég szép számú közönség előtt.
„Otthoni mérkőzéseinkre viszonylag sokan kijártak. Minden bizonnyal azért, mert a mi meccsünket még további követte, s főképpen arra voltak kíváncsiak a szurkolók. De azért bennünket sem hanyagoltak el, hiszen ha nem érdekelték volna őket a bajnoki összecsapásaink, akkor valóban csak a főmeccset nézték volna meg. Meg az sem mellékes a drukkerek körében, hogy hogyan szerepel a csapat a bajnokságban. És mi eredményesek vagyunk, hiszen állandóan ott szerepelünk az élmezőnyben (néhány hete megnyerték a bajnokságot – a szerk. megj.) – mondja büszkén a nagymagyari női focicsapat középpályása.
Gyakorolja a pontrúgásokat
Egy tavaszi meccsen három gólt rúgott Viki, de góllövési mérlegén mindenképpen javítani szeretne, ilyen összefüggésben elégedetlen önmagával.
„Egyértelműen több találatot kell elérnem, ezen is sokat dolgozom, pluszban gyakorlom a pontrúgásokat is. A dunaszerdahelyi régió hat csapatból álló bajnokságában szeretnék eredményesebb lenni. Annyit még mindenképpen el kell mondanom, hogy kispályás bajnokságról van szó, s a mérkőzéseket 2x40 percben játsszuk.”
Mi a nagy álma?
Kimondottan nincs labdarúgó példaképe Vikinek. Van viszont egy imádott csapata, melynek csodálja a játékát, és szurkol neki.
„A Liverpool a csapatom, tetszik a játékstílusa, az erőbedobása, az eredményei. Ha módon van rá, megnézem a meccseiket, s nagy álmom, hogy egyszer én is ott üljek a lelátón azon a találkozón, melynek egyik küzdőfele éppen a Liverpool gárdája” – mondja Horváth Viktória.



