A bakaiak fergeteges tavaszi hajrája
ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS
Baka. A dunaszerdahelyi területi bajnokság II. osztályában bajnoki címet produkált bakaiak a hetedik helyen teleltek. A vezetőség edzőcserével igyekezett javulást elérni, Csiba Alfréd helyébe Horváth Lászlót szerződtette „Miután feltérképeztem újdonsült védenceimet, világossá vált számomra, hogy a kollektíva minimum a dobogóra kerülhet. Két kivételtől eltekintve bakai labdarúgókra építettünk” – nyilatkozta a kezdetekről a rutinos tréner. „Jól sikerült a téli felkészülés, nagyot javult az edzések látogatottsága, a játékosok hozzáállása és erőnléte. A visszavágó sorozat első hét találkozóján veretlenül vettük az akadályokat, a 21. forduló után a 3. helyre kerültünk” – ecsetelte a nekibuzdulás ismérveit a bakaiak klubelnöke, id. Csomor György. Csupán a nagy rivális patonyrétiek tudták a Horváth-legénységet két vállra fektetni. „Mi vezettünk, sok ziccert elpuskáztunk, kétszer a kapufát találtuk telibe. A hazaiak röviddel a befejezés előtt büntetőből szerezték a második, győztes találatot. A csata után azt mondtam a mieinknek: nem annyira erős az ellenfél, hogy ne bukjon el a folytatásban” – fogalmazott a bakaiak sikerkovácsa. Igaza lett, a nagy rivális kifulladt a végére, a Horváth-legénység pedig zsinórban hét párharcát megnyerve hat pont előnnyel ért célba. „A mieink közül kapusunk, Nagy, gólzsákunk, Oravec, valamint Németh, Valacsai és ifj. Csomor produkciója emelkedett az átlag fölé. Játéktudásunknak, technikai és taktikai fegyelmezettségünknek, példa értékű küzdőszellemünknek köszönhetően kerültünk felsőbb osztályba” – nyilatkozta a bajnokcsapat stratégája. „A legértékesebb a zárófordulóban szerzett, három pontot érő találatom, a legszebb pedig a patonyrétiek otthonában lőtt gólom volt. Az értékelt időszakban három triplát is produkáltam. Jó kollektívát alkotunk, öt-hat évvel ezelőtt az ifiben is együtt fociztunk” – hangzott a mezőny bakai gólkirálya, Oravec László idény végi gyorsmérlege. (ái)



