Német lecke Európának
GAZDAG JÓZSEF
Az U21-es Európa-bajnokság döntőjében Németország 4:0-ra legyőzte Angliát. Az utóbbi hetek legjobb meccse volt. Gyors, pörgős, élvezetes.
Adva volt egyrészt a favorizált angol válogatott, soraiban csupa ismert futballistával. Walcott és Gibbs (Arsenal), Micah Richards (ManCity), Milner és Agbonlahor (Aston Villa), Mancienne (Chelsea), Cattermole (Wigan) vagy Noble (West Ham) – megannyi jól csengő név a Premier League-ből. De hiába. Az angoloknak mintha a génjeikben lenne, hogy a nemzetközi tornákon elbuknak, felnőtt- és utánpótlás-szinten egyaránt, lett légyen bármilyen jó csapatuk is. Mint most is.
Pedig ha valaki, hát éppen Stuart Pearce szövetségi kapitány tudta, mint jelentene a futballsikerre kiéhezett Angliának egy trófea. Ő ott volt 1990-ben, amikor a világbajnoki elődöntőben elbukó angol válogatottat a kudarc ellenére 300 ezer szurkoló várta a lutoni reptéren.
Az angolok azonban 4:0-ra kikaptak, s különösen rossz hír számukra, hogy értékelhető kapusuk még az U21-esek között sincs. Régi, súlyos hendikep ez, a lepkéző Seaman és a tizenegyespárbajok során bizonytalan James után most egy Scott Loach (Watford) nevű úriember védte be Mesut Özil 30 méteres szabadrúgását.
A németek előtt viszont le a kalappal. A selejtezőkből 26:4-es gólaránnyal jutottak tovább, az Eb-n pedig mindössze egy gólt kaptak. Nem csoda: a torna egyik legjobbja a 193 centi magas német kapus, Manuel Neuer (Schalke) volt, aki az olaszok elleni elődöntőben lábbal (!) védett egy szabadrúgást. A német válogatott szövetségi kapitánya a Hamburg egykori gólvágója, Horst Hrubesch. Ő állította össze a „jövő német válogatottját”, amelynek jellegzetessége az, hogy többnyire bevándorló családból származó játékosok alkotják. Kik ők?
Az irányító Mesut Özil (Werder Bremen) török, a döntő első gólját szerző Gonzalo Castro (Leverkusen) spanyol, a hátvéd Boateng (Hamburg) ghánai, Aogo (Hamburg) és Chinedu Ede (Duisburg) nigériai, Marko Marin (Bremen) szerb, Ashkan Dejagah (Wolfsburg) iráni származású, a csapatkapitány Khedirának (Stuttgart) pedig tunéziai felmenői vannak, akárcsak a középpályás Ben-Hatirának (Duisburg).
Mindez nem egyedülálló jelenség az európai futballban, hasonló összetételű válogatottak várhatók Hollandiában és Belgiumban is – Brüsszelben például a fiú újszülötteknél a Mohamed a leggyakoribb keresztnév. A német futballt azonban nehéz lesz utolérniük: jelenleg Németország az U17-es, az U19-es és az U21-es korosztály Európa-bajnoka…
S ha valakit esetleg az érdekelne, miért hiányzott a szlovák vagy a magyar válogatott az U21-es Eb-ről, annak eláruljuk: Szlovákia a selejtezők során még Izlandot sem verte meg (otthon 2:2, idegenben 1:1), Magyarország pedig – Filkorral, Feczesinnel, Vass Ádámmal – 8:0-ra kikapott Belgrádban attól a szerb válogatottól, amely az Eb-n senkit sem tudott legyőzni. Ez van.



