A brazilok hite aranyérmet ért

Lucio fejéről a kapuba tart a labda. Ezzel a góllal nyertek a brazilok. (Reuters-felvétel)
MTI-JELENTÉS
Az ötszörös világbajnok Selecaónaknak nagyon meg kellett izzadnia a remekül taktikázó amerikaiak ellen, akik a finálé szünetében 2:0-ra vezettek. „Kétgólos hátrányban is magabiztosak voltunk – mondta Dunga. – A második játékrész előtt azt mondtam a fiúknak, hogy erőltessük tovább a széleket, és legyünk türelmesek. Megcsináltuk, mert hittünk a győzelemben. Úgy érkeztünk ide, hogy elhatároztuk: megnyerjük a tornát.”
Az amerikaiak mestere, Bob Bradley nem leplezte csalódottságát, ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon büszke csapatára a mutatott teljesítmény miatt. „Nem kétséges, hogy fájó kikapni 2:0-ás vezetés után – értékelt Bradley. – Leginkább a szünet utáni gyors gól volt az, ami megpecsételte a sorsunkat, azután a brazilok új erőre kaptak.”
Brazília a Konföderációs Kupa történetének legsikeresebb válogatottja lett, miután harmadszorra győzött. Kakát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a torna legjobb játékosának választotta, a döntőben két találatot jegyző Luis Fabiano pedig a gólkirályi címet szerezte meg.
A spanyolok a nehezen megszerzett bronzéremmel feledtették az Egyesült Államok elleni botlást. Az Európa-bajnok hispánoknak a hosszabbításra és némi szerencsére is szükségük volt ahhoz, hogy legyőzzék a harmadik helyért elszántan küzdő házigazda dél-afrikaiakat. A rendes játékidőben a cseréké volt a főszerep, a spanyoloknál Daniel Güiza, a másik oldalon Katlego Mphela jutott egyaránt két gólig, a ráadásban azonban Xabi Alonso szabadrúgása döntötte el a bronzérem sorsát.



