2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Nem maradt otthon a diákkupa az 51. kajak-kenu Komárom Nagydíjon, ismét a Nováky végzett az élen

Cikk a nyomtatott kiadásból Vlček Erik nyerte a K4-es tagjainak háziversenyét

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Komárom. Nem volt jó idő az 51. kajak-kenu Komárom Nagydíjon. Időnként esett az eső, fújt a szél, ami megnehezítette a versenyzők életét a vízen. „Azelőtt mindig hőség volt nagydíjunkon, most mással kellett megbirkóznunk, de az időjárás miatt nem maradt el semmi a versenyprogramból – közölte Soós Tibor, a házigazda klub elnöke. – Hatvanhét éremkollekciót osztottunk ki, és először versenyeztek nálunk a tízéves gyerekek. A felnőtt mezőnyben világhírű kajaknégyesünk tagjai is hajóba ültek. Egyesben Vlček Erik, párosban a Riszdorfer Míhály, Tarr György duó lett az első.”

Két év elteltével a komáromiak szerették volna megnyerni a 10-14 éves diákoknak kiírt kupát, de ezúttal sem sikerült megelőzniük Novákyt. „Hat ponttal szorultunk mögéjük, a harmadik helyen pedig a somorjaiak végeztek – árulta el a végeredményt a házigazda. – Nem csalódás ez számunkra. Én annak örülök a legjobban, ha minél több gyerek szereti meg a kajak-kenut, s az utóbbi években úgy tapasztaltam, némileg nőtt az érdeklődes. Az eredmény csak tizenöt éves kor után érdekes.”

Közönségvonzó színfoltja volt a nagydíjnak, hogy a szombati műsor közben egykori komáromi kajakosok versenyeztek kajaknégyesben. „Látványos volt a kilenc hajó csatája. Az egységeket előző este sorsolással állítottuk össze a harminchat indulóból” – árulta el Soós Tibor a különleges futam részleteit.

Harmincöt somorjai volt a mezőnyben. Vass Géza csapatvezető-edző gyorsmérlege: „Kajakosaink-kenusaink többsége 500 méteren indult. A diákok csapatversenyében már előre borítékolható volt a harmadik helyünk, mert a Nováky és a házigazda komáromi együttes lényegesen nagyobb létszámban szerepelt, a többi klub meg a miénknél kevesebb versenyzővel – mondta a szakember. – Főleg a győzteseinket emelném ki: a kenusok közül Jakub Roskošt, a Fekete Roland, Tarcsi Dávid és a Tóth Kristóf, Csenkey Ádám duót. Kajakegyesben Linka Tibor nyert, és győztes hajóban ült Tóth Annamária is, aki a komáromi Szabó Gabriellával lett első a junior lányok kajak kettes számában.” (jmk)