2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Nem lesznek „Celtic B”

Cikk a nyomtatott kiadásból McStay már Újpesten

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Újpesten várhatóan még a héten megkötik a szerződést William McStayjel, a labdarúgócsapat által kiszemelt vezetőedzővel.

„Két szerződésről beszélünk, az egyik a tréner szerepvállalására vonatkozik, a másik pedig egy együttműködési megállapodás lesz a Celtic Glasgow-val” – mondta Joe Böröcz, a lila-fehérek nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

Abba egyelőre nem kívánt belemenni, hogy milyen időtartamra szól majd az edző megbízatása, de mindenképpen hosszú távon számítanak rá. Az egyezségek aláírásával kapcsolatban megjegyezte, az UEFA véleményezésére várnak, mert szeretnék elkerülni, hogy a nemzetközi indulás, azaz az Európa Ligában való szereplés az UEFA szabályaiba ütközzön. A kontinentális szövetség ugyanis tiltja a gazdaságilag vagy szakmailag összefonódó klubok indulását egyazon kupasorozatban, márpedig a két klub együttműködése vethet fel kérdéseket. „Egyet leszögezhetünk, nem arról van szó, hogy az Újpest a Celtic fiókcsapata lesz” – mondta Böröcz. (mti)