Két dunaszerdahelyi elsőség
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Dunaszerdahely. Tizenkét egyesület nyolcvan birkózója lépett szőnyegre a 7. Hodossy Zoltán-emlékversenyen, melyet szabadfogásban rendeztek. „Három elsőségre számítottam, kettő lett belőle – tájékoztatott a tornáról Hakszer Tibor főszervező, akinek tanítványai közül a kezdő Pőthe Zalán és a fiatalabb diák Gaál Attila nyerte meg súlycsoportját. – Pőthe nagyon ügyes kisfiú, Gaál pedig simán nyerte a harmincöt kilót. Igaz, a rivális trencséniek távolmaradása miatt nem teljesen tudni, milyen a felkészültsége. Három idősebb diák különböző okok miatt nem indult, s ez csapatelsőségünkbe került. Végül csak másodikok lettünk a kassai Lokomotíva mögött.”
Két szőnyegen színvonalas csaták zajlottak. Létszámban ugyan többen voltak, mint tavaly, de így is külföldről csak a vítkoviceiek érkeztek meg, Magyarországról ezúttal nem jött senki, s a kötöttfogást előnyben részesítő bősiek és somorjaiak küldtek ugyan versenyzőt, de legjobbjaik külföldön indultak. „Tornánkon nem tudtuk felmérni a hazai élmezőnyt, de arra következtetni lehet, hogy a jövőben még többet kell dolgozni, hogy további versenyzőink végezhessenek a dobogón – állítja Hakszer Tibor. – Néhány indulónknak, így Szabó Krisztiánnak, Papp Ádámnak és Pőthe Krisztiánnak nagyon kevés hiányzott a dobogóra kerüléshez, a kezdők közül pedig Bugár Attila és Sárközi Gyula igyekezete bizonyult kevésnek, most már ők is tudják: a sikerhez több kell.” (jmk)



