Magabiztos favoritok
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Közvetlenül a vb-rajt előtt szinte minden csapatnál történtek érdekes dolgok.
Masonnal erősítettek
A 2007-ben aranyérmes Chris Mason kapussal erősített a kanadai jégkorong-válogatott. A St. Louis Blues hálóőre azt követően fogadta el a meghívót, hogy klubja kiesett az NHL rájátszásából. Mason 2006-ban és 2007-ben volt vb-résztvevő, két éve Moszkvában aranyérmes lett. A mostani szezonban egyéni csúcsot jelentő 27 győzelemmel zárt. Az is eldőlt, hogy a tavaly vb-ezüstérmes gárdában Shane Doan lesz a csapatkapitány.
Nagy és Kóger a két tartalék
Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 20 mezőnyjátékost, akik pályára lépnek a svájci világbajnokság első csoportkörében. A 25 fős keretből a csatár Nagy Gergő, és Kóger Dániel maradt ki, de ők változatlanul a keret tagjai, becserélésükre a harmadik mérkőzés után, vagy sérülés esetén van lehetőség. A találkozókra két kapus nevezhető, a kapitánynak legkésőbb két órával a mérkőzések kezdete előtt kell kijelölnie azt a két hálóőrt, akiket benevez az adott napi összecsapásra.
A láthatatlan lobogó
Id. Ocskay Gábor minden Svájcban tartózkodó hokisnak és szakembernek SMS-t küldött Wass Albert: A láthatatlan lobogó című versének egy részletével buzdítva a csapatot, egyben emlékezve egy hónapja elhunyt fiára. Ifj. Ocskay Gábor meghatározó tagja volt a tavalyi divízió I-es, szapporói világbajnokság megnyerésével a világ élvonalába feljutott válogatottnak, amelyben 187-szer szerepelt. A székesfehérvári hokis emlékére a játékostársak a vb-n fejvédőjükön viselik a visszavonultatott 19-es mezszámot. Az otthonról szurkoló édesapa így zárta sorait: „15 millió magyar ember szorít nektek és értük küzdjetek!”
Kosztyicinék nem mennek
A magyarok és szlovákok csoportellenfelénél, a fehéroroszoknál mégsem játszhat a jégkorong-világbajnokságon Andrej és Szergej Kosztyicin, mivel tengerentúli klubjuk, a Montreal ehhez nem járult hozzá. A testvérpár csapata már kiesett az NHL rájátszásából. A hivatalos verzió szerint Andrej sérült, míg Szergejt a Montreal visszairányította tartalékegyütteséhez, az AHL playoff-ban még érdekelt Hamiltonhoz. Nélkülük is lesz két NHL-játékos a csoportellenfél fehérorosz gárdában: a 2003-ban az Anaheimmel finalista Ruszlan Szalej, valamint Mihail Grabovszkij (Toronto). (mti)



