Kürthy kicsit csalódott
MTI-JELENTÉS
Torino. A dobogót is elérhetőnek tartotta, ezért kicsit csalódott Kürthy Lajos, a torinói fedettpályás Európa-bajnokságon ötödikként végzett magyar súlylökő. A 22 éves versenyző élete első felnőtt világversenyén egyéni csúcsot ért el. „Örülök az ötödik helynek, ugyanakkor egy kicsit csalódott vagyok, mert ha jobban sikerül a forgásom, akkor talán érmet is szerezhettem volna.”
Dornbach Ildikó, aki szövetségi kapitányként most debütált, elégedett volt a magyar csapat szereplésével: „Egy döntős hely volt a célkitűzés, ezalatt én az első nyolcat értettem, de végül is két finalistánk volt Kürthy és Minczér Albert személyében. Néhány hiányzóval kiegészülve ezek a fiatalok azok, akikre építeni lehet. ”



