Híres emberek és a sport
URBÁN KLÁRA
Könyvbemutató – pezsgő nélkül. Zdenka Letenayová Híres emberek és a sport című kiadványát a hagyományoktól eltérően indították útjára – a Szlovák Testnevelési Múzeum pecsétjével és a kerek 11 ezredik iktatási számmal.
A szerző, aki évek óta vezeti a pozsonyi sportmúzeumot, sok éves kutatása és a legapróbb részleteket is feltárni igyekvő munkássága során mindig nagy-nagy gonddal törekedett arra, hogy összerakja a hazai sportélet mozaikjait, nem emllőzve a magyar vonatkozásokat sem. Az 500 példányban megjelent kétnyelvű (szlovák és angol) publikáció, amelynek anyagát tavaly Pozsonyban egy kiállítás keretében láthatták az érdeklődők, 69 olyan híres embert mutat be, akik a társadalom más-más területein váltak naggyá. Az ismert orvosok, színészek, festőművészek, zeneszerzők, politikusok életének van egy közös vonása: egykor valamennyien és valamilyen formában kapcsolatba kerültek a sporttal, akadtak közöttük olyanok, akik nemzetközi porondon is érmet, elismerést szereztek.
A Körmöcbányán élő festő Angyal Géza szenvedélyes síző volt, ő is, hasonlóan Bártfay Tibor szobrászhoz, Budapesten végezte főiskolai tanulmányait. Ez alatt az idő alatt – talán ezt kevesen tudják Bártfay mesterről – a magyar műugró válogatottal együtt edzett, s később prágai tartózkodása során is versenyzett. Nemcsak a víz szerelmese volt, hanem eljárt ökölvívó edzésekre is, kedvelte az íjászatot, s atlétikában is szerencsét próbált – vágtázóként.
Ugyancsak Budapesten végezte a jogi egyetemet Ferenci Dénes, a Csehszlovák Repülőtársaság egykori kereskedelmi igazgatója, aki a Nemzetközi Síszövetség tagjaként és nemzetközi bírájaként tevékenykedett, és a magyar fővárosban tanult Guhr Mihály, sok-sok nemzetközi orvosi társaság tagja, aki jelen volt a Sportorvosok Nemzetközi Szövetségének (FIMS) 1928-as St. Moritz-i alapító közgyűlésén. A csilizradványi evangélikus lelkész, Kóczán Mór többszörös magyar bajnok volt gerelyhajításban, megjárt három olimpiát, 1912-ben Stockholmban bronzérmet nyert. Magda Paveleková, azaz Lőrincz Magda, kőszegi diákként sífutó volt.
Az első hazai szívátültetést végző ismert szívsebész professzor, Viliam Fischer 9 éves korától a pozsonyi Slovanban futballozott, az egyetem befejeztével pedig Dunaszerdahelyen is működött, felesége, az irodalomtudós és esztéta Anna Šebestová-Fischerová előbb atléta, majd a Slávia UK röplabdázója volt. A színészek közül Milan Lasica szenvedélyes golfjátékos volt, Július Pántik és Dušan Tarageľ a labdajátékoknak hódolt, Tomáš Maštalír kézilabdázott, František Dibarbora jégkorongozó, Michal Dočolomanský kitűnő tornász volt.



