2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Maroš Kováčik érkezett

Cikk a nyomtatott kiadásból Edzőcsere Komáromban

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Komárom. Rövid életű volt a Kablár-Paulík edződuó ténykedése a komáromi MBK Rieker kispadján: két bajnoki vereség után vasárnap már Maroš Kováčik vezetésével nyertek a Duna-partiak Alsókubínban a férfi kosárlabda extraliga 19. fordulójában. „Nem úgy működött a dolog, ahogy elképzeltük, ezért minél hamarabb váltani kellett – indokolja az ünnepek között lezajlott edzőcserét Paulík József, aki klubmenedzser is Komáromban. – A korábban Losoncon ténykedő fiatal szakembernek igazi kihívás a csapat irányítása. Egyelőre a szezon végéig szól a szerződése.”

Paulík elmondása szerint vasárnap Alsókubínban az első félidőben főleg támadásban kapkodtak sokat a komáromiak, s a hazaiak megtűrt keménységével sem tudtak mit kezdeni, így a nagyszünetben tízpontos hátránnyal vonultak az öltözőbe. „A második félidőben feljavult a védekezés, és a támadójáték is jobb volt. Mivel a vendéglátók nem tudtak lerázni minket, a hajrában sikerült fordítanunk” – kommentálta a 69:62-es komáromi sikert a klubmenedzser.

Három forduló van még hátra az alapszakaszból, kétszer otthon (B. Bystrica, Levice) játszik az MBK Rieker, s egyszer pedig Poprádra látogat. „Legalább a hetedik helyet szeretnénk elcsípni, ha már az első hatba nem sikerült bejutni – mondta csalódottságát sem titkolva Paulík József. – Több jó eredményt vártunk a csapattól. Összetétele alapján a legjobb hat között lenne a helye, de a pályán nyújtott teljesítmény lejjebb sorolja. Védekezésünkről az árulkodik a legjobban, hogy nagyon sok pontot kaptunk. Olyan meccseink is elúsztak, melyeken jelentős előnyünk birtokában már majdnem kezünkben volt a győzelem.” (jmk)