Az afrikai missziónak nem mert nekivágni

URBÁN KLÁRA

Imád sítalpon száguldani lefelé a lejtőn, vagy a szél szárnyán, hagyta magát rábeszélni „minden kalandra”, ahogy maga mondja, még a bungee jumpingra is. Kalandvágyának érdekes ellenpontja, hogy az elesettek, a szegények és az éhezők sorsa sem hagyja hidegen, a besztercebányai egyetemen szociális munkára képezték ki, de az afrikai missziónak egyelőre nem mert nekivágni. Igaz, az idén elkelt egy kis pihenés, az olimpia minden energiáját igénybe vette, de megtérült a sok-sok munka, a 24 éves nyitrai születésű hölgy, aki hat hónapos kora óta ismeri a puskapor illatát – ennyi volt, amikor sportlövő édesapja először magával vitte a lőtérre – ezüstéremmel tért haza Pekingből.

Sikerült kipihenni a fáradalmakat? Az olimpia óta nem sokat hallatott magáról, eltűnt, csak a díjkiosztók idején láttuk újra.

Peking után még indultam két versenyen, azóta viszont pihengetek, két és fél hónapig nem is edzettem. Ez a mi sportunkban nem válik kárára az embernek, ellenkezőleg, egy-két hónapos kihagyás után jön meg igazán az étvágy. Volt olyan is, hogy három hónapig pihentem, akkor egy olaszországi nyelvtanfolyam miatt. A jövő év könnyebb lesz, nincs olyan csúcs, mint az olimpia volt. De ez nem jelenti azt, hogy végighenyélhetem az idényt, motivációm azért van, szeretnék a világranglistán az első tíz között maradni.

Meddig tart még a semmittevés?

Azt terveztem, hogy még az ünnepek előtt kezembe veszem a fegyvert, akkor, ha reggel kinyitom a szemem, s az az első gondolatom, hogy de jó lenne lőni egyet. De eddig ez még nem történt meg.

Ha visszatekint 2008-ra, milyenek az emlékek?

Tizenkét éves korom óta, amikor először célba vettem a céltáblát, arról álmodtam, hogy eljutok az ötkarikás játékokra. Az ezüstéremmel ez az álom vált valóra, bár később rájöttem, hogy pontosan az történt ott is, ami a többi világversenyen, ugyanazok a legnagyobb ellenfelek, ugyanolyan a célpont, csak épp annyi változik, hogy a siker ismertté teszi az embert. Ezért volt számomra igen szép élmény Peking.

Ez az, ami leginkább megmaradt az évből, ami beárnyékol minden mást?

Nem egészen. Örömmel gondolok vissza a kontinensbajnokság második helyére is. Ez igen értékes számomra, úgy gondolom, ettől az eredménytől lélekben erősebb lettem. Addig óriási nyomás nehezedett rám, s akkor azt mondtam, ha az olimpián netán nem jön ki a lépés, legalább az európai versenyen megmutattam, hogy mit tudok.

Már négy éve Athénban ott lett volna a helye az olimpián, de akkor – pedig vb-érmes volt – a nemzetközi szövetség nem adott rajtjogot. Nagyon fájt?

Akkor igen, de azóta már a múlté az eset. A szabadkártyák sorsáról utólagosan a vezetés dönt, bár egyesek szerint ezzel vissza is lehet élni. Nem adtak lehetőséget, ezen már nem változtatok, pedig máig úgy érzem, hogy megérdemeltem volna.

Az olimpia után Afrikába készült egy misszió keretében. Végül nem ment el.

Pekingben még mondogattam, hogy egy hónap múlva már valahol Afrikában leszek. Négy nappal az elutazás előtt azonban nagyon megijedtem, mert az a hely, ahová mennünk kellett, nem épp szívderítő.

Milyen misszióra vállalkozott volna?

Ez lényegében szociális munka, Etiópiában kórházi környezetben dolgozik az ember a hét minden napján. Az egyetemről nyolcan vannak ott, öt nővér és három másik alkalmazott, ők száz-százötven beteget látnak el.

Mielőtt eldöntötte, hogy ilyenre adja a fejét, nem tudta, hogy ott mi vár magára?

De tudtam, ismertem a projektet, láttam videón, most nemrégiben megint megnéztem, s azt mondtam magamban, kár, hogy nem mentem el, de akkor, ahogy közelgett az elutazás időpontja, nagyon inamba szállt a bátorságom. Arra, amit láttam, nem lehet edzéssel felkészülni.

Végleg feladta, hogy odamenjen?

Nem. Lélekben nem éreztem magam eléggé erősnek, hogy három hónapig kibírjam. Afrika nem a szomszédban van, nagyon zordak az életkörülmények, s attól féltem, hogy pszichikailag nem bírnám elviselni az ottani nyomort, amilyennel én még életemben sohasem találkoztam, s hazaküldenek. Ezt pedig szégyellném.

A többiek nem vetették a szemére, hogy feladta?

Nem, ment helyettem valaki más. Megértették a reakciómat, s felajánlották, hogy ha meggondolom magam, és neki merek vágni, csak szólnom kell.

Hogyan telnek az olimpiai ezüstérmes napjai?

Az év vége felé szaporodtak az akciók, díjkiosztók. Egyébként a mindennapok során lassan visszatér az életem a megszokott kerékvágásba: reggelente eljárok erősítő edzésre, amihez nehéz volt újra hozzászokni, mert nem szeretek korán kelni. S emellett még főiskolára járok.

Az ezüstöt hozó fegyveréhez hű maradt, vagy időközben lecserélte?

Meghagytam, de elvittem szervizbe. Ott viszont megtetszett nekem egy új puska, s épp ezen morfondíroztunk az edzőmmel, hogy változtassunk-e vagy sem. Most lenne ideális, mert mint mondtam, a jövő év, amikor nem kell az olimpiai kvóta miatt izgulni, megfelelő arra, hogy kipróbáljunk valami újat.

Mennyibe kerül egy új fegyver?

Úgy háromszázötvenezer korona körül. Nem olcsó mulatság. S a lőszer sem.