Vágsellyei elsőség, hazai gólkirály

A diószegi gyerekek (sárga mezben) 4:1 arányban győzték le a galgóciakat. Horváth Viktor, a legjobb góllövő Józsa László unokájától, Józsa Vivientől vehette át a díjat. Serlegekkel és ajándéklabdákkal pózoltak a játékosok az eredményhirdetés után (Eva Sudová – 2 – és Szőcs Hajnalka – 1 –felvétele)
GAÁL LÁSZLÓ
Diószeg. A vágsellyei Slovan Duslo diákcsapata nyerte meg a Józsa László-emléktornát. A hazai labdarúgóknak sem kellett szégyenkezniük, hiszen az FK Slavoj Sládkovičovo a második lett, sőt a legjobb góllövő, Horváth Viktor is ebből a csapatból került ki. A szlovák kormány anyagi támogatásával harmadszor megrendezett mérkőzéssorozat megnyitóján Szabó Antal polgármester méltatta a város szülöttének, Józsa Lászlónak az érdemeit, aki az egykori csehszlovák focibajnokság gólkirályaként a kassai Lokomotíva színeiben szerzett dicsőséget szülővárosának. Lapunknak nyilatkozva a város első embere nehezményezte, hogy a diószegi magyar alapiskola nem jött el testületileg bíztatni a hazaiakat, pedig az emléktorna névadója ebbe az iskolába járt. A lelátóról csak a helyi szlovák alapiskolások szurkoltak társaiknak, ők viszont meglehetősen nagy lelkesedéssel és hangerővel.



