Vigyáznak Gasparovicsra

A vízkeletiek befejező csatára, Gasparovics leggyakrabban gyors ellentámadásokból profitál(Fogas Ferenc felvétele)
ÚJ SZÓ-ELŐZETES
A hazaiak és a vendégek egyaránt jó hangulatban várják a párharcot, egy héttel ezelőtt ugyanis hazai pályán négyszer találtak ellenfelük kapujába. „Szeretnénk folytatni a sorozatot. Ennek érdekében a legapróbb részletekre is odafigyelünk. A vízkeletiek ugyanis idegenben is rendkívül veszélyesek. A perediek és a deméndiek otthonában pontokat zsákmányoltak. Jól védekeznek, gyors kontráikkal gyakran hozzák zavarba a vetélytárs védelmét. Mezüket viseli az utóbbi években gólzsákként rivaldafénybe került Gasparovics László, aki a legutóbbi két fordulóban ötször volt eredményes” – fogalmazott Michal Tot, a hazaiak trénere, aki a jelek szerint jól feltérképezte együttese soros ellenfelét. Vajon megbízott-e valakit védencei közül a vendégek gólfelelősének semlegesítésével? „Szerintem Gasparovicsot nem testőrrel, hanem zónavédekezéssel lehet a legmegfelelőbben távol tartani a kaputól. Mindig a hozzá legközelebb tartózkodó játékosunk igyekszik őt feltartóztatni. Nálunk mindenki egészséges, fegyelmi büntetés miatt sem szorul senki kényszerpihenőre. A legerősebb összeállításban lépünk pályára. Reméljük az időjárás is kedvezőre fordul és jó talajú pályán zajlik a találkozó. Győzelemmel kívánunk kedveskedni szurkolóinknak, ezáltal pedig feljebb araszolhatnánk a tabellán” – avatott be bennünket taktikai elképzeléseibe, latolgatta az esélyeket a hazaiak stratégája.
„A negyedik forduló után, ekkor egyébként három ponttal a tabella 13. lépcsőfokán tanyáztunk, csapatgyűlést tartottunk. Az eredmények azt sugallják, használt a fejmosás, azóta minden párharcunkat megnyertük (15:2) és az élmezőnyben eresztettünk gyökeret” – elevenítette fel a nagy nekibuzdulást megelőző számonkérés jelentőségét Mészáros Tibor, a mátyusföldiek klubelnöke. Megtudtuk, a sérüléssel bajlódó Patrik Čierniket leszámítva mindegyig kerettag bevethető. A vendégek trénere, Stanislav Lieskovský minden bizonnyal a legutóbb győztes csapatot küldi csatába. „A sikerszériánkat természetesen szeretnénk folytatni, amibe a döntetlen is belefér. Szerintem a kapusok teljesítménye eredményt befolyásoló tényezővé válhat a mai meccsen. Természetesen a felépülése után gólformában futballozó Gasparovics László találataira is nagy szükség lesz a hazai pályán veszélyes komáromiak elleni találkozón” – nyilatkozta lapunknak a sportvezető. (ái)



