Cibulková a 3. fordulóban
ÖSSZEÁLLÍTÁS
CIBULKOVÁ (18.)–OLARU 6:2, 6:2. „Nagyon örülök, hogy egyértelmű végeredmény született. Ettől függetlenül a találkozó rendkívül nehéz volt – nyilatkozta Cibulková. – Meglepett a román lány jó játékával. Megérte, hogy minden labdáért komolyan harcoltam. Jó felkészülés volt ez a találkozó az Radwanská elleni csatára. A lengyel lány is hasonló stílusban játszik.” Cibulková eddig kétszer szerepelt Grand Slam-torna 3. fordulójában, mindkétszer a párizsi Rolland Garros-n.
GARBIN–SZÁVAY 5:7, 6:2, 6:3. Szávay Ágnes jól kezdett a US Open 2. fordulójában az olasz Tathiana Garbin ellen. A tornán a 13. helyen kiemelt magyar klasszis hozta a saját adogatásait, és közben brékelte ellenfelét, így előbb 3:1-re, majd 5:2-re is vezetett. A világranglistán 81. helyen álló Garbin azonban magára talált. Jól szervált, Szávay megingásait pedig kihasználta, így el tudta venni az adogatását, és 5:5-nél kiegyenlített. Ezt követően viszont leblokkolt az olasz, így Szávay végül 7:5 arányban megnyerte az első játszmát. A második és a harmadik szettben Szávay betlizett, és kikapott. Garbin minden tekintetben felülmúlta ellenfelét.
Hatalmas meglepetésre az 1. helyen kiemelt szerb Ana Ivanovics már a 2. fordulóban búcsúzott, miután vereséget szenvedett a világranglistán 188. francia Julie Cointől. A viadal 1968 óta íródó történetében korábban egyszer sem fordult elő, hogy a nők között a legnagyobb esélyes ilyen korán kiesett. (mti, sita)



