Remekeltek a zsolnaiak
ÖSSZEÁLLÍTÁS
LIBEREC–ŽILINA (1:2). Nemcsak a bajnokságban nyújt kimagasló teljesítményt a zsolnai csapat, hanem a nemzetközi porondon is. Csehszlovákia kettéválása óta első szlovák csapatként diadalmaskodott csehországi kupameccsen. „Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, veszélyes és gyors kontrákat vezettünk, s minden tekintetben felülmúltuk a komoly játékerőt képviselő Liberecet. Lépéselőnyben vagyunk, de nagyon oda kell majd figyelni a két hét múlva sorra kerülő visszavágóra, mert az ellenfél idegenben is veszélyes” – nyilatkozta Pavel Vrba, a zöld-sárgák cseh vezetőedzője.
STUTTGART–GYŐR (2:1). „A hátrányunk nem nagy, és az idegenben szerzett gól bizakodásra ad okot, noha a párharc esélyese továbbra is a VfB – mondta Egervári Sándor, az ETO vezetőedzője. – Győrött nem csak védekezünk majd, támadásban is meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek, és ha valóban elhisszük, hogy győzhetünk, akkor nagy meglepetést okozhatunk” – fogalmazott Egervári. A 2007-ben a Stuttgarttal még bajnoki címet nyerő Armin Veh nem volt különösebben csalódott, hogy csak 2:1-re nyertek: „Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy elterveztük, viszont a második gólunkat követően kiveszett belőlünk a gyilkos ösztön” – fogalmazott a stuttgarti tréner, aki hozzátette, nem aggódik a visszavágó miatt, mert biztos benne, hogy gólt szereznek, és azzal tovább is jutnak.
YB BERN–DVSC (4:1). A Debrecen más előjelekkel utazott Svájcba, mint a Győr Németországba, ugyanis a hajdúságiak elhitték, hogy lehet keresnivalójuk a Young Boys ellen. Hiába szereztek vezetést a 17. percben, a svájciak a szünet előtt egyenlítettek. Ezután teljesen összeesett a Debrecen játéka, és mindenki mélyen a tudása alatt játszott. „Gratulálok a Young Boys együttesének! Mind gyorsaságban, mind labdabiztosságban felülmúlt bennünket” – értékelt Herczeg András klubmenedzser. (s, ns)



