A szabad mozgásért cserébe autonómia a Vajdaságnak

LŐRINCZ ADRIÁN

Jóllehet a Szerb Köztársaság kapcsán az olvasók többségének főképp a félszigetet feldúló polgárháború, az etnikai tisztogatások, a Koszovó önállósága ellen síkra szálló Lázár Cár kiborotvált fejű Gárdája, meg a napjainkban is tetten érhető magyarellenesség ugrik be, de el kell fogadnunk, hogy az elmarasztaló értelemben használt „balkáni állapotok” fokozatosan feloldódnak, s az ország konszolidálódik – legalábbis kifelé ezt mutatja. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy a Vajdaság és Koszovó-Metohija már a Jugoszláv Szocialista Köztársaság 1974-ben elfogadott alkotmánya értelmében is széles körű autonómiát élveztek, melyet csak az 1990-ben életbe lépett milosevicsi alkotmány írt felül. Ez egyebek közt eltörölte az etnikumok államalkotó közösségként való elismerését, a 2006-ban elfogadott újabb alkotmány pedig csaknem megszüntette a Vajdaság tartományi jogállását.

Két fontos törvény emelkedik ki az elmúlt évek hozadékából: a 2002. február 4-én megszavazott, úgynevezett omnibusztörvény, mellyel a Vajdaság huszonnégy területen visszakapta tartományi hatásköreit, illetve a nemzeti tanácsok létrehozásáról született jogszabály. Bár egyik sem tökéletes, a tartomány területén élő huszonöt etnikum számára mindkettő kulcsfontosságú lehet.

Kék alapon sárga csillagok

Egeresi Sándor, az újvidéki Báni Palotában székelő tartományi parlament első magyar elnöke úgy véli: Szerbia nemzetközi megítélését, tekintélyét egyaránt erősíti, ha az ország legfejlettebb térségének számító Vajdaságot stabilizálja.

„A vajdasági parlament 2008. október 14-én fogadta el a tartomány új statútumát – nyilatkozta lapunknak –, a szerb parlamentnek pedig 2008. december 31-éig kellett volna szavaznia az alaptörvényről. Erre, valamint a hatásköri törvény elfogadására viszont csak 2009. november 30-án került sor; a két időpont között eltelt bő egy évet a szerb szélsőséges pártok arra használták fel, hogy autonómiaellenes hisztériát keltsenek az országban. Megjegyzem: a tartományi autonómia Szerbia európai uniós integrációs törekvésének egyik legfontosabb mérföldköve.”

A Vajdaság autonómiáját megerősítő statútumi előírások Egeresi Sándor szerint három fontos területet érintenek. Elsőként a tartomány gazdasági fejlődésének bizonyos fokú önállósulását célzó Vajdasági Fejlesztési Bank létrehozását említi. Nemkülönben lényegesnek tartja, hogy a statútum a Vajdaságban élő etnikumokat nem nemzetiségi kisebbségként, hanem nemzeti közösségekként aposztrofálja, s intézményrendszerük bővítésén keresztül teret ad önazonosságuk megőrzésére, országon belüli helyzetük megerősítésére. Végezetül szóba kerül a Vajdaság nemzetközi szerepe. „Mivel a statútum erre lehetőséget ad, bízom abban, hogy még 2010 során sikerül képviseletet nyitnunk Brüsszelben – mondja. – Ennek az lesz a célja, hogy lobbizzon a Vajdaság gazdasági, kulturális és politikai érdekeiért.” Rajta keresztül persze az egész ország uniós integrációjáért is.

Vajdaság tartománynak öt éve saját zászlaja van, melyet immár hivatalosan is használhat. A széles kék sávban elhelyezkedő sárga csillagok láttán felmerül: megálmodták, vagy így akarják magukat lassacskán belopni a közösségbe?

A fokozatosság elve

A statútummal, azaz az autonóm tartomány legmagasabb rendű jogi érvénnyel bíró dokumentumával párhuzamosan szavazta meg a szerb parlament azt a törvényt is, amely 153 hatáskört ruház át a vajdasági közigazgatási szervekre.

„Hogy érzékeltessem, mit jelent a hatáskörök átruházása a gyakorlatban, egy példát említenék: 2010 elejétől jogilag százötvenezer hektárnyi erdő száll a vajdasági erdőgazdaság tulajdonába. Tartományi hatáskör alá esik újévtől a vízgazdálkodás, a regionális úthálózat s egy sor más dolog. A százötvenhárom hatáskör húsz területet ölel fel” – fejti ki a képviselőház elnöke.

Ne úgy fogjuk fel a dolgot, figyelmeztet, hogy 2010. január elsejétől, amikor a statútum életbe lép, s a hatáskörök a tartományra szállnak, a Vajdaság egyszeriben tejjel-mézzel folyó Kánaánná válik. A lényeg a fokozatosság. „Addig a tartomány nem fogja átvenni a hatásköröket, amíg a belgrádi központi kormányzat nem teremti meg ezek működtetésének anyagi feltételeit. A szerbiai alkotmány által szavatolt hét százalék, melyet a vajdasági adminisztráció a központi költségvetésből jelenleg kap, egyértelműen nem elegendő ezen hatáskörök töredékének a pénzelésére sem. Elégedett leszek, ha a mostani tartományi közgyűlés megbízatási időszaka végéig, 2012-ig sikerül átvennünk a hatásköröket” – szögezi le Egeresi Sándor.

Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség nem maradéktalanul elégedett a statútummal, viszont elfogadja, mivel a jelenlegi helyzetben ez az a maximum, ami a belgrádi parlamentből, illetve a többségi nemzet képviselőiből kihozható – úgy, hogy a szerb alkotmány betűjének is eleget tegyenek.

Elszakadni? Minek?

Nemcsak kérdések, vádak és szitkok, hanem lábbelik is röpködtek a belgrádi parlamentben a vajdasági autonómia tárgyalásának napjaiban. Az ellenzéki Szerb Radikális Párt (SRS) egyik képviselője, Gordana Pop Lazics így próbálta kifejezni nemtetszését Gordana Csomics parlamenti alelnök „felé”. Vojiszlav Kostunica, a Szerbiai Demokrata Párt vezére Újvidéken nem mulasztotta el leszögezni, hogy bármi történjen is, a Vajdaság örökre Szerbia része marad, Velimir Ilics, az Új Szerbia vezére pedig arra szólította fel Borisz Tadics elnököt, vonja vissza aláírását, és „kövesse meg a szerb népet”. A szeparatizmus felemlegetése, az „állam az államban” eszme hirdetése, valamint az újabb, immár a Vajdaságból Szerbiába tartó menekültoszlopok víziójának érzékletes felvázolása a Nagy-Szerbiáról álmodó politikusok mindennapi témájává vált. December 11-ének délutánján szerb szélsőjobboldali csoportok szerveztek tiltakozó akciót Újvidék központjában „a Vajdaság elszakadásának veszélye miatt”. Az Új Szerb Program szervezeten kívül a Hősök Földje Szerbia, valamint az Obraz nevet viselő társulás jelentette részvételét – ám a Szabadság téren végül több újságíró gyűlt össze, mint önjelölt nemzetmentő. „A hideg, esős idő, a rendőri jelenlét ezúttal nem kedvezett a múlt árnyainak, akik lassan szétszéledtek a sötétben” – írta az eseményről a vajdasági Magyar Szó munkatársa.

Arra a kérdésre, hogy Koszovóhoz hasonlóan a Vajdaságnak is megvan-e a reális esélye a Szerbiától történő elszakadásra, Egeresi Sándor kategorikus nemmel válaszol. „Nem ismerek olyan szeparatista mozgalmat, sem olyan vajdasági politikust, aki síkra szállna a tartomány elszakadásáért – mondja. – Mi egy leendő európai Szerbiában, azon belül is egy fejlődőképes Vajdaságban gondolkodunk. Nincs reális politikai alapja annak, hogy párhuzamot vonjunk a koszovói és a vajdasági helyzet között.”

Rózsaszín ködökön túl

A tartományi parlament alelnöke, Martin Zloh a Vajdaság területén élő harmadik legnagyobb, közel ötvenhétezres lélekszámú szlovák etnikum képviselője. Elmondása szerint az itt élő szlovákságnak is érdeke, hogy a tartomány stabil európai térséggé váljon, így teljes mellszélességgel kiállnak a statútum és a hatáskörök megerősítése mellett. „A jövőben bővülnek a kultúra és közművelődés szervezését, valamint a nyelv és írás használatát érintő jogköreink – mondja a szlovák nemzetiségű képviselő. – Ugyanakkor helyi szinten dönthetünk a térség, az idegenforgalom, az egészségügy, az energetika fejlesztésének kérdéseiben is.”

Abban a Szerbiában, melyben egyesek már az autonómia „A” betűjétől idegbajt kapnak, a parlament 2009. augusztus 31-én meghozta a kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt, s ezzel Egeresi Sándor szerint Európában példaértékű lépésre szánta el magát. A nevezett kisebbségi önkormányzati szerv a nyelvhasználat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra kérdéseiben képviseli országos szinten a nemzeti közösségek érdekeit, döntéshozatali jogkörrel rendelkezik, és intézményeket alapíthat. 117 356 magyar nemzetiségű polgárnak kellene 2010. március 9-ig önként feliratkoznia a kisebbségi választói névjegyzékre, hogy hivatalosan is megválaszthassák a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot. Sólyom László december 12-én Szabadkán tett látogatása idején már túl voltak a százezredik kézjegyen.

Mielőtt túl rózsaszínben látnánk a vajdasági helyzetet, töprengjünk el a Magyar Szó főszerkesztője, Pressburger Csaba sorai fölött.

„Miért kellett végignéznünk, elviselnünk és megszenvednünk az eltelt bő egy év politikai bohózatát, az alkotmánysértő halogatást, a szintén alkotmánysértő technikai változtatgatást, a statútum szövegének ide-oda utalgatását, a tartományi vezetés porig alázását?” – teszi fel a kérdést december elsején kelt jegyzetében. – „A Vajdaság, ha mást nagyon nem is, legalább méltóságának egy részét visszakapja… Engedje meg nekünk a világ, hogy egy elrontott ünnepnap végén ujjongás nélkül, rossz hangulatban konstatáljuk, hogy – jól van.”