Ha az erdő tényleg mesélni tudna…
LŐRINCZ ADRIÁN
Bizonyára emlékszik még a kedves olvasó a Magas-Tátrán 2004-ben végigsöprő szélvihar nyomán kialakult társadalmi vitára, mely közel öt év távlatából nem is annyira arról szólt, hogy mi legyen a vihar által kidöntött erdő további sorsa, hanem a természeti értékeinkért vállalt felelősségről. Nem kis erőfeszítésbe került, hogy a hegység tövéből elűzzük az ugrásra kész beruházókat, akik legszívesebben síközpontokat, szállókat emeltek volna a fenyvesek helyén. A természetvédő aktivisták ekkor hívták fel a figyelmet arra, hogy a százévente egyszer beköszöntő szélvihartól függetlenül is mintegy ötven négyzetkilométernyi erdő tűnt el az országban egy évtized leforgása alatt; a mezőgazdasági tárca meg azt hangsúlyozta: Szlovákiában nemhogy csökken, hanem növekszik az erdők kiterjedése. Az egyik fél a Landsat 7 műhold mérési eredményeire hivatkozott, a másik az erdőgazdálkodási vállalat adataira.
Máig nem derült ki, kinek volt igaza; az viszont általánosan elfogadott tény, hogy Szlovákia területének közel 41 százalékát erdőségek borítják. Ez már épp elég ok arra, hogy törvényesen vagy azt megkerülve, erdeinket folyamatosan sarcolják.
Bízzuk a természetre
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az ország területének 23 százaléka a védettség valamilyen fokozatát élvezi, így a természetvédelmi és a gazdasági érdekek ütközése szinte mindennapos problémának tekinthető.
Egy éve sincs még annak, hogy a Természetvédelmi Világszövetség, azaz az IUCN hivatalos úton figyelmeztette Szlovákia környezetvédelmi minisztériumát: megvonja a Magas-Tátrától a nemzeti park címet, ha a hivatalok nem lépnek fel a hegység lankáin folyó gazdasági tevékenység megfékezése érdekében. Nem nehéz kitalálni, miért épp a TANAP-ban uralkodó állapotokat tették szóvá – az országnak egyrészt egyfajta kirakata, nemzeti szórakoztató-központja ez az 1949-ben létrehozott nemzeti park, másrészt meg oly sok mindenről szólt a szélvihart követő kármentés, hogy arra a nemzetközi szervezetek is felfigyelhettek. Az IUCN levelében az idegenforgalmi beruházások terjeszkedésén túl az erdőgazdálkodás áttekinthetetlensége fölötti aggály is megfogalmazódott, talán nem is alaptalanul. Néhány nappal a tátrai hóvihart követően az Állami Erdészet egyik, helyszíni faelszállítást ellenőrző szakembere fogalmazta meg a sarkalatos igazságot, hogy nincs annyi fa ebben az országban, amennyit el ne lehetne tüntetni – nyomtalanul. Simon Zsolt egykori mezőgazdasági tárcavezető lapunknak ekkor a lopás megakadályozása miatt hozott szigorú intézkedésekről nyilatkozott, ám a Tátra alján nyílt titok volt, mely, jelenlegi kormánypárthoz közel álló vállalkozók fűrésztelepeire kerül a fa nem kis része, hogy az ott képzett értéktöbblet nem elhanyagolandó hányada a pártpénztárban jelenjen meg. A TANAP 2004-ben közel félmillió köbméter fa kitermelését és feldolgozását hagyta jóvá, s a szélvész sújtotta terület 97 százalékáról ez a fa becsülettel el is tűnt. A fennmaradó három százalékon szépen sarjad az ősvadon, ami egyrészt éppen a természetvédőknek köszönhető, akik annak idején elállták a fakitermelésre kivonuló gépezetek útját. Erik Baláž ökológus, az OZ Vlk polgári társulás aktivistája szavaival élve „a közvélemény egy része végre megértette, hogy a Magas-Tátra már sosem lesz olyan, mint a szélvész előtt volt, ám a többit bízzuk a természetre…”
A hiányzó tizenhét
A Szlovákia címére megfogalmazott leveleknél maradva: alig két hete az Európai Bizottság is írásban fogalmazta meg aggályait a létre nem hozott madárvédelmi területek kapcsán, ami akár bírósági perhez és tetemes pénzbüntetés kiszabásához is vezethet. Ennek előzményéről annyit, hogy az ország európai uniós csatlakozásával vállalta a madárvédelmi törvények és programok átvételét is, minek okán a szakértői bizottság negyven madárvédelmi terület létrehozását találta indokoltnak. A tárgyalások során ez a szám harmincnyolcra csökkent, ám a környezetvédelmi tárca ezekből a mai napig hivatalosan csak huszonegyet hozott létre.
„A madárvédelmi területek létrehozása terén tapasztalható hiányosságok miatt nem csak a természetvédelem érdekei szenvednek csorbát – magyarázta Miroslav Demko, az SOS/BirdLife Slovensko képviselője. – Az érintett területeken található erdők és termőföldek tulajdonosai ugyanis mindaddig nem igényelhetnek támogatást az Ökológiai Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Programból, míg a kormány meg nem teszi ezt a lépést. A gazdasági válság idején ez komoly problémát jelenthet a gazdálkodóknak.”
Más véleményen van Ján L. kelet-szlovákiai erdőgazdász, aki szerint sem az állam, sem pedig a természetvédő nonprofit szervezetek nem mérték fel, lesz-e miből kompenzációt fizetniük a tulajdonosoknak. Ennek az lehet az oka, hogy az érintettek következetesen kerülték a párbeszédet, mindössze tiltásokat fogalmaztak meg – például hogy a tulajdonosok nem léphetnek be a saját erdeikbe.
„Szlovákia közel egyharmadán egy kutyaólat sem építhet fel anélkül az ember, hogy ne kellene környezeti hatástanulmányt készíttetnie – mondja –, ami persze nem kis pénzbe kerül, s mindez jó táptalaja az envirobanditizmusnak. Hihetetlen mértékben fékezi ez a hozzáállás a vidék fejlődését, miközben a természet- és környezetvédők befolyása egyre nagyobb.”
A változás szele?
„Hogy létezik az, hogy az erdők egyik felével nincs gond, a másik rész gazdálkodása pedig milliós veszteségeket mutat ki?” – tette fel a kérdést Simon Zsolt parlamenti képviselő az Állami Erdőgazdaság körül kipattant botrány kapcsán, utalva ezzel arra, hogy a „problémamentes” ötven százalékot a magánkézben, társaságok vagy községek tulajdonában lévő erdők teszik ki.
Az 1999-ben létrehozott Állami Erdészet azon vállalatok egyike, amelyekben a legfelsőbb vezetői tisztségeket „hagyományosan” a párthűség alapján osztják. Szinte nem is okozott meglepetést, amikor ez év májusában kiderült, hogy a cég Liptovský Hrádok-i üzeméből 2600 köbméter fa tűnt el, összesen mintegy 770 ezer euró (23,2 millió korona) értékben. A sajtó megszellőztette azt is, hogy a vállalat olyan magáncégeknek szállított fát, amelyek több tízmillió koronás tartozást halmoztak fel vele szemben. A vadászterületek bérleti jogának párthűség alapján történt leosztása már csak hab volt a tortán – a kedvezményezettek természetesen a Vladimír Mečiarhoz és pártjához közeli személyek, társulások voltak, az állam szempontjából kedvezőtlen szerződési feltételek további milliós károkat okoztak a vállalatnak.
Lavinaszerű panaszáradat vette kezdetét; az Állami Erdészet sajtóosztályán dolgozó Ján Mičovský például azt rótta fel a cég egykori igazgatójának, hogy a részrehajlást és a lobbizást munkamódszerré tette a vállalaton beül. Ezt követően a cég alkalmazottai intéztek nyílt levelet a kormányfőhöz és a mezőgazdasági miniszterhez, amelyben nehezményezték, hogy a megszorító intézkedések miatt rajtuk csattan az ostor, majd a fafeldolgozók szövetsége tudatta országgal-világgal, hogy Szlovákiában csak a megfelelő politikai beállítottságú vállalkozók juthatnak olcsó faanyaghoz.
A kormányfő nyomására július 7-én a vállalat vezérigazgatója lemondott, ám ettől a viszonyok a hazai erdőkben – egyelőre – nem javultak. Bízhatunk persze abban, hogy legalább nem romlanak tovább – s a Szlovákiában uralkodó áttekinthetetlen érdekek és viszonyok ismeretében ez már akár eredménynek is tűnhet.