Új közösségi helyiség a Magyar Házban

A házavatón vagy százhúszan vettek részt (Horváth Géza felvétele)
ÚJ SZÓ-HÍR
Zselíz. Két évvel ezelőtt határozta el néhány zselízi fiatal, hogy befejezi az egy évtizede félbehagyott Magyar Ház közösségi helyiségének építési munkálatait. Mivel állami forrásokra nem számíthattak, önerőből, saját pénzükből, hozták tető alá a létesítményt. „Volt, aki naivnak, volt, aki vakmerőnek hitt bennünket. Mi csak merészek voltunk. Meglepődtünk, hogy az általunk kibocsátott téglajegyek oly mértékű összefogást váltottak ki a lakosok és a városka vállalkozói körében, amilyenre gondolni sem mertünk” – mondta a szombati ünnepélyes házszentelőn Melczer Gábor, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke. A Magyar Ház célja, eszmeiségét és működési feltételeit alapszabályban foglalták össze, az okirat aláírásával szövetséget kötött a Csemadok, az MKP, a Via Nova ifjúsági csoport, a Rákóczi Baráti Társaság, az óvoda és a Zselízi Hangok Polgári Társulás tagjai. A fenntartók remélik, az idei év is a gyarapodás és az építkezés időszaka lesz. Terveik közt szerepel a terasz talajának burkolása és egy játszótér kialakítása. Az átadási ünnepségen megjelent Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete is, aki a közösségépítés fontosságát emelte ki. (áb)



