Postagalamb-kiállítást szerveztek Dunamocson

Ötvennégy galambot állítottak ki (A szerző felvétele)
MIRIÁK FERENC
Dunamocs. A helyi Postagalamb Egyesület első alkalommal rendezett kiállítást. A helyi galambászok mellett gútai, komáromi, megyercsi, ógyallai tenyésztők is képviseltették magukat, mintegy 54 postagalambbal. A postagalambtartás 1815 és 1825 között Belgiumban alakult ki. Annak idején született az az ötlet, hogy olyan galambokat tenyésszenek, amelyek gyorsröptűek és visszatalálnak a dúcukba. A kezdetben csak Belgiumban ismert hobbi később egész Európában ismertté vált. Napjainkban a postagalambsport nemzetközi szervezete, az FCI (Féderation Colombophile Internationale) 58 tagországot tömörít.
Azok a galambok, melyek röptetésen vesznek részt, gyűrűt kapnak a lábukra. Amikor a galambok visszatérnek a repülésből, rögzíteni kell az adatokat. Az évek során persze a postagalambsport is fejlődött. Egy pár évvel ezelőtt vezették be az elektronikus rögzítést: a tenyésztő olyan elektronikus műszerrel rendelkezik, amelybe minden olyan galamb számát betáplálták, amely részt vesz a repülésen. Ez a műszer összeköttetésben áll egy antennával. Ezt az antennát a berepülő nyílásban szerelik fel. Amikor a galamb megérkezik, és bemegy a dúcba, elhalad az antennán. A galamb lábára erősített chip jelzést ad a műszernek, amely rögzíti a galamb érkezésének idejét.
A rossz időjárás a legnagyobb ellensége a postagalambnak. Párás, ködös időben szinte a föld fölött repülnek, tiszta, száraz időben akár ezer métet magasan is. A hátszelet kihasználva 1800–2000 métert tesznek meg egy perc alatt. A vihar sok postagalambot elpusztít.



