2010. február 6. szombat, 18:00
LECZO ZOLTÁNNagykapos. Néhány héten belül kiderül, sikerül-e európai uniós támogatást kapnia a nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítványnak a bélyi Sennyey-kastély már megkezdett helyreállításához. Mihók Gábor, az alapítvány igazgatótanácsának elnöke lapunknak elmondta, a Magyar–Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 címmel meghirdetett projektből korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósággal közösen 1,8 millió euró összegű (54, 23 millió korona) támogatást pályáztak meg, melynek 95 százalékát a bodrogközi községben található épület rekonstrukciójára szerették volna költeni…
2010. február 6. szombat, 18:00
Rimaszombat. Valószínűleg csak április elejétől…
2010. február 6. szombat, 18:00
A rimaszombati hajléktalanok közül sokan koldulásból próbálnak megélni, általában a városközpontban lévő forgalmas üzletház környékén kéregetnek. Van köztük rokkant, mentálisan sérült, alkoholista, de olyan is, aki saját hibáján kívül, egy kölcsön felvételekor vállalt kezesség és annak következményei miatt került az utcára. (szasz)…
2010. február 6. szombat, 18:00
Galánta. A Kodály Zoltán Alapiskolában igazgatósága értesíti a szülőket, hogy a beiratkozásra február 11-én és 12-én kerül sor, 8 és 18 óra között. Február 12-én szórakoztató foglalkozások sokaságával várják a leendő elsősöket és szüleiket…
2010. február 6. szombat, 18:00
ÚJ SZÓ-HÍRRozsnyó. A városnapok keretében Vladislav Laciak polgármester találkozóra invitálta a város kulturális intézményeinek képviselőit. A hagyományos rendezvényen részt vett a Csemadok, a gömöri városi könyvtár, a bányászati múzeum, az Actores városi színház, a közművelődési intézet, a rozsnyói szaleziánusok szervezete és a Matica slovenská képviselője…
2010. február 6. szombat, 18:00
Postarablás SzaponSzap. Három huszonéves rabolta ki szerdán a dunaszerdahelyi járásbeli Szap község postahivatalát. Az arcukat álarccal, sállal eltakaró férfiak fegyverrel fenyegették meg az alkalmazottat…
2010. február 6. szombat, 18:00
A pedagógusszövetség tisztelettel kéri a szlovákiai magyar iskolák igazgatóit, hogy tájékoztassák a szövetséget a beiratkozás eredményéről. Az adatokat (a település nevét és az első osztályba íratott gyerekek számát) február 15-ig várják az rpk. rsz@ szmpsz…
2010. február 6. szombat, 18:00
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSVágsellye. Költségvetési provizóriummal kezdte az idei évet a város, mivel a városatyák több mint hetven százaléka látta úgy, hogy át kell dolgozni a költségvetés-tervezetet. A képviselők nem szavazták meg a tavalyi évre vonatkozó költségvetés-módosításokat sem…
2010. február 6. szombat, 18:00
A komposztáló létrehozása 1 607 115 euróba kerülne, ebből a városnak 1 400 euró önrészt kell biztosítania. A szeméttelep áthelyezése után kevesebb autó haladna át Vágsellyéről a vágvecsei városrész irányába, jelenleg havonta 95, naponta 6 teherautó fordul meg ezen a szakaszon. (szaz)…
2010. február 6. szombat, 18:00
Kovarc. Gyilkosság miatt vádemelési javaslatot tett…
2010. február 6. szombat, 18:00
ÚJ SZÓ-ELŐZETESEsztergom. Idén az esztergomi Szent Adalbert Központ ad otthont a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozójának (KELET). A háromnapos rendezvény tegnap kezdődött, és vasárnapig tart…
2010. február 6. szombat, 18:00
ÚJ SZ-ÉRTESÜLÉSEgyházkarcsa. Az 1991-ben alakult Moldvai Csángómagyarok Szövetségének háromfős küldöttsége tett látogatást Egyházkarcsán, ahol a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának képviselőivel találkoztak. A Solomon Adrián elnök vezette delegáció azzal a negyvenfős csángóföldi pedagóguscsoporttal érkezett Magyarországra, melynek tagjai az egyhetes romániai iskolai szünetet kihasználva tanítási órákon és módszertani előadásokon vesznek részt az egyik gödöllői oktatási intézményben…
2010. február 6. szombat, 18:00
Február 6. (szombat)Tósnyárasd – 16. 00: évzáró tagsági ülés és ünnepi megemlékezés a Csemadok megalakulásának 60…