2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
Nyílt napra várják a diákokat

Cikk a nyomtatott kiadásból Új szelek fújnak a szenci gimnáziumban

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

A megbízott igazgató bízik abban, hogy lesz elég diákjuk (A szerző felvétele)

ÚJ SZÓ-HÍR

Szenc. Kontár Zsuzsanna személyében megbízott igazgató került a Közös Igazgatású Magyar Tanítási Nyelvű Iskola élére. Gujber László Pozsony megyei önkormányzati képviselő, az iskolatanács tagja szerint megérett a helyzet a változásra.

„Szeretnénk visszaszerezni az iskola régi hírnevét, semmiképpen sem hagyjuk elveszni az intézményt. A megbízott igazgató az új igazgató megválasztásáig marad az iskola élén” – nyilatkozott lapunknak Gujber László. Kontár Ildikó, az intézmény igazgatója január óta betegállományban van.

Az iskola vezetése március 11-én reggel nyolctól nyílt napra várja a diákokat, pedagógusaikat és szüleiket. „Februártól jártuk a környék alapiskoláit, voltunk a jókai, a nagymagyari, a nagyfödémesi, a diószegi, a nagymácsédi iskolában, és az igényekből kiindulva szervezzük meg a csütörtöki rendezvényt, amelyen a diákok és szüleik bemutató órákon is részt vehetnek” – mondta Kontár Zsuzsanna megbízott igazgató. A nyílt napon negyven-ötven diákkal számolnak. Az igazgatónőtől megtudtuk, változások várhatóak az iskolában. „Új tanárokat is szeretnénk alkalmazni. Szeretnénk visszanyerni a szülők bizalmát, biztosítani a magas színvonalú oktatást” – nyilatkozott az igazgatónő. Pozsony megyei önkormányzat elnöke kinevezte az iskolatanács tagjait is, a megyét Gujber László, Pomichal István és Németh Szilárd képviseli.

A megye javaslatára az iskolában tizennégyes létszámmal nyithatnak osztályt szeptemberben. Kontár Zsuzsanna bízik abban, hogy a toborzások és a nyílt nap meghozza az eredményt, és sikerül megtölteni az osztályokat. Az előrejelzések azt mutatják, hogy tíz tanuló készül a gimnáziumba, és tízen a vállalkozói szakra, zömében Szencről és környékéről. Az igazgatónő szerint ezek az adatok még változhatnak. Utóbbi szakon magyarul és szlovákul is tanítják a szaktantárgyakat, elsősorban a könyvelést és közgazdaságtant.

Az érdeklődők a nyílt napon való részvételi szándékukat az iskola titkárságán jelezhetik a 02/4592 3424-es telefonszámon. (jéem)