2010. március 31. szerda, 19:00
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓFülek. Ötödik alkalommal szervezik meg a Palóc Húsvét a Füleki Várban elnevezésű ünnepváró rendezvényt. Az akciónak komoly látogatótábora van, a rendezvényt már Magyarországon is számon tartják, hasonlóan a Hollókő várában megrendezett húsvéti ünnepségsorozathoz…
2010. március 31. szerda, 19:00
Tornalja. Több sikertelen próbálkozás után néhány hónapon belül valószínűleg értékesíteni tudja Tornalja önkormányzata a Déli lakótelepet elcsúfító, városi tulajdonban lévő, soha be nem fejezett rendelőintézet épületét. A versenypályázatot a napokban hirdetik meg.…
2010. március 31. szerda, 19:00
Napról napra romlik a befejezetlen rendelőintézet épületének állaga, az ingatlan megközelítése életveszélyes. Omlanak a téglák, a szétfagyott födémen át pedig a víz pusztítja a belső teret. Az életveszélyre figyelmeztető tábla ellenére sokszor játszanak a veszélyes falak között gyerekek, a környéket pedig illegális szemétlerekatnak használják egyesek…
2010. március 31. szerda, 19:00
A hangos rádió miatt késelt volnaIpolynyék. Hangosnak találta a rádiót, ezért késsel fenyegette 66 éves nejét egy 79 éves férfi Ipolynyéken. Feleségének azt mondta: ha nem kapcsolja ki a rádiót, megöli…
2010. március 31. szerda, 19:00
TASR-HÍRPozsony. Elutasította a Legfelsőbb Bíróság azoknak a fellebbezéseknek egy részét, amelyeket a savasmaffia gazdasági bűncselekményekkel vádolt tagjai nyújtottak be. Ez azt jelenti, hogy érvényes a Speciális Bíróság korábbi ítélete…
2010. március 31. szerda, 19:00
Cirill fején csuklya lesz, és egy kettős keresztet ad át a testvérének, Metódnak, hogy folytassa a megkezdett missziót. Metód a jobb kezével átveszi a keresztet ifjabb testvérétől, és határozottan indul előre, bal kezével pedig a könyv fedelére mutat. Még nem tudni, hol kap helyet a tesszaloniki testvérpárt ábrázoló alkotás…
2010. március 31. szerda, 19:00
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓKomárom. Holocsy István bronz mellszobrát leplezik le a Jókai Színház előcsarnokában április 16-án, 18 órakor Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjának bemutatóját megelőzően. Az esemény egy folyamat első állomásának tekinthető, a színház vezetése ugyanis szobrok, illetve emléktáblák állításával szeretne tisztelegni a már elhunyt nagy elődök emléke előtt…
2010. március 31. szerda, 19:00
Érsekújvár. Cirill és Metód egyméteres talapzaton álló, két méter magas szobrát Roman Hrčka ifjú pozsonyi alkotóművész, a versenypályázat győztese készítheti el, az idei költségvetésből 111 ezer eurót különítettek el a városatyák erre az célra.…
2010. március 31. szerda, 19:00
SITA-HÍRPozsony. A kormány a parlamenti választásokat megelőzően valószínűleg a Nagykürtösi járásban is pénzt osztogat. 2,16 millió euróval kívánja támogatni a különböző projekteket a régióban…
2010. március 31. szerda, 19:00
Március 31. (szerda)Léva – 17. 00: A lévai Nemzeti Őrsereg zászlójának története címmel Müller Péter helytörténész tart előadást a Reviczky Házban…
2010. március 31. szerda, 19:00
VRABEC MÁRIANyitra. Június végén befejezi működését az Alsóköröskény városrészben üzemelő dögfeldolgozó. Az önkormányzat az ismétlődő lakossági tiltakozásoknak engedve az üzem háromhektáros területének egy részét félmillió euróért megvásárolja a tulajdonosoktól…
2010. március 31. szerda, 19:00
Holocsy István 1950. február 18-án Illésházán született. Bár Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett oklevelet, hazatért, hogy a komáromi társulatot erősítse…
2010. március 30. kedd, 19:00
LECZO ZOLTÁNKirályhelmec. Idén, anyagiak hiányában, biztosan nem tudják folytatni annak a sportcsarnoknak az építését, mely a magyar tanítási nyelvű alapiskola Hunyadi utcai épületének tőszomszédságában állna. Királyhelmecen a magyar tanítási nyelvű alapiskola építését a település akkori vezetése még a nyolcvanas években megkezdte – mintegy 190 milliós költségvetéssel –, ám a tanintézmény csak 2002-ben költözhetett be az épületbe…
2010. március 30. kedd, 19:00
Rimaszombat. Ukrajnai, szlovákiai és magyarországi civil szervezetek határ menti együttműködési hálózatát indította el a rimaszombati Fundament Polgári Társulás a Norvég Királyság támogatásával. A pályázat megvalósítására 431 520 eurót (13 millió korona) fordíthattak a szervezetek.…
2010. március 30. kedd, 19:00
Négy kamion ütközött összeAgyagospatak (Hlinné). Közlekedési baleset történt tegnap a varannói járásbeli Agyagospatak községben. Négy kamion ütközött össze…
2010. március 30. kedd, 19:00
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓKassa. Több változás lép életbe április 1-jétől a villamosközlekedésben. Megerősítik a 3-as járatot, több alacsony padlójú jármű közlekedik majd, javul az összeköttetés a környező településekkel…
2010. március 30. kedd, 19:00
Lukanénye. Önkéntes munkával és a község saját forrásaiból építik át a helyi stadion lelátóját, a napokban fejezik be egy újabb műfüves pálya kialakítását, gőzerővel folyik…
2010. március 30. kedd, 19:00
Kassai járásHáziorvos (1), ápolónő (1) – a Klein&Gefferth Kft. ajánlata. Tel…
2010. március 30. kedd, 19:00
Rimaszombat. Közel harminc nyugdíjas ismerkedik a felhasználói alapismeretekkel a református egyház számítógép-kezelői tanfolyamán.…
2010. március 30. kedd, 19:00
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓKassa. Csupán tizenketten folyamodtak szociális ösztöndíjért, amelynek segítségével egy évig tanulhatnak külföldön azok a diákok, akik idegennyelv-tudásukat szeretnék tökéletesíteni. A megyei önkormányzat által fenntartott középiskolák diákjai közül harmincnégyen kaphattak ilyen ösztöndíjat a 2010/2011-es tanévre, ám a rendelkezésre álló helyeknek még a felére sem érkezett jelentkezés…