Udvardon, Kürtön, Csúzon és Fűrön árulták a kábítószert

A fészerben, a búza közé rejtették el a házban talált fegyverbe illő töltényeket (Rendőrségi felvétel)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Kisújfalu/Perbete. Több mint száz ember rendszeres drogellátásáról gondoskodtak az Érsekújvári járásban azok a kábítószerüzérek, akiket szerdán este tartóztattak le Kisújfalu és Perbete határában a rendőrök. A házkutatás során kiderült, a fészerben, a búza közé rejtették el a lakásban talált fegyverhez való töltényeket.
„Több rendőrségi egység – a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság és az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság – néhány hetes munkájának eredménye a szerdai akció. Két gyanúsított van előzetes letartóztatásban. Ha a bíróság megállapítja bűnösségüket, 15-től 20 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak” – tájékoztatta lapunkat az esettel kapcsolatban Szórád György, az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság bűnügyi igazgatója. A rendőrök leállítottak egy BMW 3 típusú személygépkocsit az említett két falu határában, az egyik utas – hogy eltüntesse a bizonyítékot – az igazoltatáskor kidobott az autó ablakán egy forrasztott végű injekciós fecskendőt, ami fehér, kristályszerű anyaggal volt megtöltve. A fecskendőt a rendőrök lefoglalták, a drogteszt során kiderült, hogy pervitint tartalmaz. Két férfit tartóztattak le, a 36 éves Ondrej Š.-t és a 31 éves Š. Attilát, mindketten régóta terjesztették a drogot az érsekújvári régióban. Elsősorban az érsekújvári járásbeli Udvard, Kürt, Kisújfalu, Köbölkút, továbbá Fűr és Csúz környékén voltak állandó ügyfeleik, valamint a komáromi járásbeli Perbetén. A szerdai házkutatás során Perbetén fegyvert találtak a rendőrök egy cipősdobozban, a tölténytárat egy női papucs mellé rejtették a ház lakói. A ruhák közé rejtve nagy mennyiségű, drogterjesztéshez használt eszközt találtak, köztük fecskendőket. Szórád György bűnügyi igazgató nem kívánt nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy a mostani eset összefüggésbe hozható-e egy korábbi nagyszabású kisújfalusi razziával.
Néhány héttel ezelőtt Kisújfalun tartottak házkutatásokat a rendőrök. Tizennyolc fiatalt kísértek be az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányságra az alig nyolcszáz lelket számláló párkányi régióbeli településről. A házkutatások során akkor pipákat, marihuánát, pervitint foglaltak le. A település vezetése falugyűlést tartott a drogterjesztés miatt aggódó családok számára, amelyre meghívták a bűnügyi rendőrség munkatársát. (szaz)



