Új megbízott vezető a városi rendőrség élén
LECZO ZOLTÁN
Királyhelmec. A Bodrogköz központjában az elkövetkező időszakban új, ideiglenesen megbízott vezető irányítja a városi rendőrség munkáját, Varga-Lakatos Imre, a testület jelenlegi parancsnoka legfeljebb hat hónapig maradhat tisztségében.
Tipcsák Gézát, a Királyhelmeci Városi Rendőrség korábbi parancsnokát a helyi önkormányzat 2009 novemberében váltotta le posztjáról. Tipcsák menesztését Balog József polgármester kezdeményezte, aki már korábban is tett javaslatot a parancsnok leváltására. Balog József a novemberi tanácskozáson kemény vadakkal – a munkahelyi előírások és a törvények megsértésével – illette a rendőrség vezetőjét, Tipcsák viszont úgy vélekedett, menesztésének hátterében nem szakmai indokok, hanem személyes konfliktus állhat. Az önkormányzat hat igen szavazattal, négy tartózkodás mellett végül leváltotta tisztségéből Tipcsák Gézát, aki a menesztését követő napon betegállományba vonult.
A polgármester ezután a rendőrség irányításával Tóth Vincét bízta meg. Balog József azonban már akkor úgy tájékoztatta lapunkat, hogy Tóth megbízatása csak arra az időre szól, amíg elődje betegállományban lesz. Mivel a hét elején Tipcsák Géza újra munkába állt, Tóth megbízatási ideje automatikusan véget ért. Így a város első embere Varga-Lakatos Imre személyében – aki eddig közrendőrként teljesített szolgálatot – a testület élére új vezetőt nevezett ki. A jelenlegi parancsnok a hatályos törvényi előírások szerint legfeljebb hat hónapig maradhat tisztségében, az önkormányzatnak ennyi idő áll rendelkezésére, hogy új vezetőt válasszon.



