2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Több orvos távozott a nyitrai kórházból, mint ahány jött, a betegek órákig várnak az ellátásra

Aláírtak, de elégedetlenek a nyitrai orvosok

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Nyitra. A szakmai felelősség győzött az anyagi érdek felett a helyi kórház orvosainál. Bár az igazgatóság által felajánlott szerződésekkel nem értenek egyet, valamennyien aláírták azokat, mert az intézményben már akadozott a betegellátás.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Főleg a gyermekgyógyászati osztályon kellett sokáig várniuk a kis betegeknek, a délutáni ügyeleteket alig tudták megoldani.

Kevés az orvos,

akadozik az ellátás

Az orvosok jóval többet dolgoznak a törvény által megengedettnél, mert egyre kevesebben vannak, és a szolgálatokért, valamint a túlórákért fizetett juttatás ebben az évben is csökkent. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a kórházban két szakszervezet működik, és az igazgatóság csak az egyikkel kötött megállapodást – a másik szerint törvényellenesen. Amikor a Smer parlamenti képviselője, Jozef Valocký 2008 januárjában átvette a kórház vezetését, mindkét szakszervezet tárgyalt vele a bérekről, de a szerződést csak az utóbbi írta alá. A LOZ kórházi alapszervezetének elnöke, Peter Visolajský szerint a másik szervezet nem csak hogy a dolgozók érdekeit sértő megállapodást kötött, hanem maga a megegyezés is törvényellenes. „A kórház előző vezetése mindig tárgyalt mindkét szakszervezettel, és csak azután írtuk alá a kollektív szerződést, mindig egy évre, miután minden érdekelt fél beleegyezett. Most bennünket kihagytak a tárgyalásból, a szerződést csak az Egészségügyi és Szociális Szolgáltatások Szakszervezetével írta alá az igazgató, mégpedig meghatározatlan időre. A törvény világosan kimondja, hogy ott, ahol több szakszervezet működik egy munkahelyen, és nem tudnak egymással megállapodni, a cég vezetésének a legtöbb alkalmazottat képviselő partnerrel kell aláírnia a kollektív szerződést. Velünk viszont nem tárgyalt senki, és azt sem látjuk bizonyítottnak, hogy a másik szakszervezet erősebb lenne, mint a LOZ” – érvel Visolajský.

Nem zárják ki

a sztrájk lehetőségét

Hogy ténylegesen melyik szakszervezetnek hány tagja van, azt nem tudni, mert egyelőre a tagok érdekeire hivatkozva egyik sem kívánja nyilvánosságra hozni a névsort. A LOZ az egészségügyi minisztériumhoz fordult, döntse el, melyik szakszervezet tekinthető dominánsnak, vagyis melyikkel tárgyalhat a kórház vezetése a másik kihagyásával. Amíg a minisztérium nem hoz döntést, addig az orvosok hajlandóak a törvényben meghatározott óraszámon túl is szolgálatot vállalni, Peter Visoljajský szerint elsősorban azért, mert az egzisztenciájukat féltik. „A kórház vezetése mindenkit választás elé állított: aláír vagy mehet. De mindenki nem mehet el, már úgyis kevés az orvos a kórházban, némely rendelők előtt öt-hat órát is várnak a betegek, amíg sorra kerülnek.” A LOZ még mindig tárgyalni szeretne a kollektív szerződésről, és továbbra sem zárja ki a sztrájk lehetőségét, a kórház igazgatója azonban lezártnak tekinti az ügyet. Azzal érvel, hogy a kollektív szerződés alapján 2,5 százalékkal emelkedett az orvosok bére és ez kompenzálja az ügyeleteket is. Az orvosok szerint azonban a túlórapénz megvonása által csökkent a reálbér, miközben egyre többet kell vállalniuk, mert egyre kevesebben vannak.

Többen mentek el,

mint ahányan jöttek

Nem hivatalos információk szerint a nyitrai kórházból az utóbbi egy évben huszonkilenc orvos távozott és csupán tizenhármat vettek fel, ráadásul a távozók tapasztalt, tudományos fokozatokkal rendelkező szakemberek voltak, az újak pedig szinte valamennyien kezdő rezidensek. (vrabec)