2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Húsz programpont vár a képviselőkre a megyegyűlésen

Cikk a nyomtatott kiadásból Nem lesz unalmas a választási időszak utolsó ülése

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Besztercebánya. Mostani összetételében utoljára ül össze a besztercebányai megyegyűlés, a mai húsz programpont között több érdekes téma is szerepel.

Bár korábban a képviselők a választásokra való tekintettel leállították az ingatlaneladásokat, mégis szavazni fognak jó néhány ilyen tranzakcióról. A megyei képviselőknek el kellene fogadniuk a 2010 és 2012 közötti időszakra vonatkozó költségvetést is, legalábbis annak alapvető keretszámait. A megye honlapján közzétett javaslat szerint 129,6 millió euró (3,9 milliárd korona) bevétellel és ugyanennyi kiadással számol a költségvetés.

Egy korábbi kezdeményezésről, a lakásépítést megvalósító kft. megalapításról is újra szavazni fognak. A gazdasági társulás célja lakásépítési programok előkészítése és lebonyolítása lenne Besztercebánya megyében. Létrejötte esetén komolyabb támogatással számolhatnának az Állami Lakásfejlesztési Alaptól. Szó esik még a megyegyűlésen a területrendezési terv véglegesítéséhez szükséges módosításokról, a megye belépéséről a losonc–poltári üvegklaszterbe, valamint az idén megvalósított szlovák–magyar határ menti pályázatok önrészének jóváhagyásáról is tárgyalnak. A határokon átnyúló kapcsolatok révén számos kulturális és idegenforgalmi-turisztikai rendezvény és beruházás jött létre.

Érdekes lehet a megye úthálózatának felújításáról szóló jelentés elfogadtatása is. E szerint Besztercebánya megyében idén szeptember elsejéig a Losonci és a Poltári járásban 4645 méter, főleg harmadosztályú, kisebb arányban másodosztályú közutat hoztak rendbe 888 673 euróból (26,8 millió korona). Átlagban egy kilométer út rendbetétele 191 318 euróba (5,8 millió korona) került. Hogy az útfelújításról szóló jelentést tudomásul veszik-e a megyei képviselők az utolsó megyegyűlésen, az még kérdéses. A témában előzetesen megkérdezett megyei képviselők, saját bevallásuk szerint, még nem tudtak komolyan foglalkozni a megyegyűlés anyagával. A hét elején még a jelölésük leadásával voltak elfoglalva, így a drágának tűnő útfelújításról nem tudtak érdemben nyilatkozni. (szasz)