2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Ma délután a komáromi vállalatba látogat Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter

Cikk a nyomtatott kiadásból Mégsem lesz tömeges elbocsátás a hajógyárban?

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Komárom. Hivatalosan meg nem erősített információnk szerint mégsem lesz tömeges elbocsátás a komáromi hajógyárban. Lapunk úgy értesült, állami segítséget kap a gyár, ami lehetővé teszi a munkahelyek megőrzését. Ma délután a hajógyárba látogat Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter, akinek komáromi útja összefüggésben lehet a jelzett támogatással. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy – Branislav Zvara, a tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint – Komáromban a hajógyár az egyedüli úti célja a miniszternek.

A vállalat vezetése a múlt héten jelentette be a munkahivatalban, hogy a gazdasági válság miatt az év végéig 685 alkalmazottja közül 198-tól kénytelen megválni. Első körben 120 személyt érintett volna a létszámleépítés. Christopher E. van der Stelt vezérigazgató az elbocsátásokkal kapcsolatban csupán sajtóközleményt adott ki, egyébként nem nyilatkozik a médiának. Mostani értesülésünket sem kívánta kommentálni. (vkm)