Jubileumi Mézfesztivál Inámban
ÚJ SZÓ-ELŐZETES
Inám (Dolinka). Tizedszer rendezik meg a nagykürtösi járásbeli kisközségben az Inámi Mézfesztivált, a méhészet és a méz ünnepét. Június 4-re várják az érdeklődőket a szakmai továbbképzésekre, vásári sokadalomra, szórakoztató programokra, koncertekre .
Nagy József polgármester elmondta, először 2000-ben találkoztak a méhészek az alig 500 llelkes kisközségben, Ipolyság és Nagykürtös között félúton. Akkor alig egy tucat érdeklődő vett részt az előadásokon, idén már 100-150 szakembert várnak a fesztiválra. „A sok dolgos hétköznap mellet szükség van egy ünnepnapra is, ahol a méhészeknek jut idejük az eszmecserére és a szórakozásra” – hangsúlyozta a polgármester. Az eldugott településen 1874-ben létesített mintagazdaságot Sőtér Kálmán, kit sokan minden idők egyik legnagyobb magyar méhészének tartanak. Gyakorlati tevékenysége mellett az ő nevéhez fűződik a világ legterjedelmesebb méhész szakkönyve is, a több mint 2000 oldalas kétkötetes A méh és világa, melyet a szakemberek a méhészet egyik bibliájaként tartanak számon. Az ő emléke, hagyatéka, életműve előtti főhajtás is a Mézfesztivál. A faluban szinte minden család méhészkedik, hagyománya van a méztermelésnek, a méztermékek előállításának. Nagy József elmondta, a rendezvény alapvető eleme az akácmézverseny, a mézkirálynő-választás és a szakmai program, de egyre nagyobb hangsúlyost kap a kulturális program és a vendéglátás is. Jókai Tibor zselízi méhész, a Szlovákiai Méhész Szövetség vezetőségi tagja elmondta, idén szó esik a méhek környezettudatos tartásáról, a gazdaságos méhnevelésről és a méhészet legújabb irányzatairól. A jubileumi évben Inámba várják mind a kilenc eddig megválasztott mézkirálynőt. A jelölteknek idén is méztortát kell sütniük, méhészeti alapismeretekről kell számot adniuk, és a színpadon is bizonyítaniuk kell rátermettségüket. Lesz lovaglás és kocsikázás, ügyességi versenyek, repülőgép-modellek bemutatója, legalább 20-25 kézműves és méhész kínálja majd a portékáját. (fm)



