2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Fiktív számlákat gyártottak

Kassa. Százhárom személy ellen indult eljárás adó- és járulékcsalás miatt a Kassai kerületben. A gyanúsítottak összesen több mint egymillió euróval rövidítették meg az államot. Valamennyi személy szabadlábon védekezhet. A rendőrség négy házkutatást tartott olyan személyeknél, akik állítólag fiktív számlákat állítottak ki. A házkutatások során számítógépeket és különféle cégek bélyegzőit foglalták le. Három kassai lakos – M. Š., R. Š. és J. Ď. – egy-két százalék „jutalékért” hamis számlákat adott vállalkozóknak. Azok ezeket 2007-ben és 2008-ban kiadásaik közé könyveltették be, ily módon csökkentve az adóalapjukat, tehát végső soron az adójukat is. A csalókat héttől tizenkét évig, a „vásárlókat” egytől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Az ügyben vizsgálatot rendeltek el. (SITA)

Holttest a focipálya mellett

Szinna. Sokkoló élményben volt része egy szinnai járókelőnek: a régi futballpálya mellett egy holttestet talált. A 49 éves férfi tetemén több apróbb sérülés volt látható, így a halottszemlét elvégző orvos szakértő nem zárta ki az idegenkezűséget. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást az ügyben. (SITA)

Jogosítvány nélkül vezetett

Pozsony. Hétfőn, éjfél előtt pár perccel a rendőrök a fővárosi drogkereskedelem központjának tartott Pentagon közelében, a Stavbárska utcában igazoltattak egy gépkocsivezetőt. A VW Passat 24 éves sofőrjének nem volt jogosítványa. Nem is lehetett, mivel bevonták, és a sofőrt 24 hónapra eltiltották a gépkocsivezetéstől. A férfit előállították és kihallgatták. František Peczár, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője hangsúlyozta: sok sofőr nem is tudatosítja, hogy ha az eltiltás ideje alatt volánhoz ül, azzal bűncselekményt követ el, melynek büntetési tétele két évig terjed. (SITA)

Agyonverte a főbérlőjét

Pozsony. Magánlaksértés és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 21 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pozsonyi I. Járásbíróság Vincent H.-t. A férfi a vád szerint 2007 decemberében a főváros Károlyfalu városrészében levő albérleti lakásában összeveszett nyolcvanöt éves főbérlőjével. Ököllel ütlegelte, majd a mellkasára térdelt és fojtogatta. Az idős asszony belehalt a számos súlyos sérülést okozó bántalmazásba. Az ítélet egyelőre nem jogerős, mivel annak kihirdetése után a vádlott azonnal fellebbezett. A tárgyalást elnapolták. (TASR)