2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
A HZDS kerületi elnöke szerint a Smer mohósága miatt nincs még szlovák koalíció – abban, hogy össze kellene fogniuk a magyarok ellen, egyetértenek

Cikk a nyomtatott kiadásból A mandátumok felét akarja a Smer Nyitra megyében

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

VRABEC MÁRIA

Nyitra. Már egy hónapja bejelentették, de még mindig nem írták alá a Smer, a HZDS, az SDKÚ és a KDH kerületi elnökei azt a szerződést, amely szerint az idei megyei választásokon is koalícióban indulnak. Abban, hogy össze kellene fogniuk a magyarok ellen, egyetértenek, de a mandátumok elosztásán nem tudnak megegyezni – az ok a HZDS kerületi elnöke szerint a Smer mohósága.

Amint Ján Kovarčík elmondta, már többször is úgy tűnt, végleges a megállapodás, de a Smer, főleg a Nyitrai járásban, mindig új követelésekkel áll elő. „Az előző választási időszakban Nyitrán négy képviselői helyük volt a tizenkettőből, most hatot követelnek a tizenháromból. Ez aránytalan és igazságtalan a többi párttal szemben. Félő, hogy az utolsó lehetséges pillanatig fogják feszíteni a húrt, hogy aztán mást okolhassanak az esetleges sikertelenségért” – véli a HZDS kerületi elnöke.

Nyitra megyében négy éve is választási koalíciót kötöttek a szlovák pártok, a viszony azonban korántsem felhőtlen közöttük. Főleg a Smer és a HZDS között sok a súrlódás a megyei hivatalban és a közgyűlésben is. Tibor Glenda, a Smer kerületi elnöke mégis meg van győződbe arról, hogy a megállapodás létre fog jönni, mert előbb-utóbb a HZDS is belátja, hogy követeléseik jogosak. „A Smer országos és megyei szinten is a választók 47 százalékának bizalmát mondhatja magáénak, ennek megfelelő helyet követelünk a megyei képviselő-testületben is. Nem lehet a mostani igényeinket összehasonlítani a négy évvel ezelőttiekkel, mert akkor más volt a pozíciónk is. Ma mi képviseljük a legjelentősebb politikai erőt, nem pedig a HZDS. Sajnálom, hogy Kovarčík úr még mindig a múltban él, és nem akarja ezt észrevenni” – érvel Tibor Glenda. Négy éve 52 képviselői helyre a Smer 14, a HZDS 13, az SDKÚ 11, a KDH 10 jelöltet indított, és 31 mandátumot szerzett. Idén a szlovák nagykoalíció módosította a választási körzeteket és növelte a képviselői helyek számát – így 54 tagú lesz a megyei közgyűlés. Nyitrán az eddigi 12 helyett 13, Érsekújvárban 8, az újonnan létrehozott párkányi körzetben 3, Léván 9, Nagytapolcsányban 6, Vágsellyén 4, Aranyosmaróton pedig 3 képviselőt választanak a polgárok. Információink szerint a Smer mindenhol a mandátumok felét követeli, és ez egyik leendő partnernek sem tetszik, de csak a HZDS tiltakozik nyilvánosan, a többiek tartják magukat a hallgatási megállapodáshoz. Tibor Glenda szerint nyomásgyakorlásról van szó, de mint mondta, a Smer biztos az erejében és ráér. „Folyamatosan tárgyalunk és bizonyos mértékig készek vagyunk a kompromisszumra. Szerettük volna június végéig aláírni a koalíciós szerződést, de most úgy látom, inkább a szeptemberi dátum reális. Ez nem baj, a lényeg, hogy legyen közös jelöltlista. És ez nem a Smeren fog múlni” – hangsúlyozta Glenda.